Épülhet az új gázerőmű a Mátrában
Megkapta a létesítési engedélyt a Visontára tervezett gázerőmű.
Megkapta a létesítési engedélyt a Visontára tervezett gázerőmű.
Az öregedő létesítmény az elmúlt napokban több feladatot adott a szakembereknek, bár a két üzemzavar nem tekinthető rendkívüli események.
Az MVM által kifizetett vételár a tranzakciókor az erőmű könyveiben nyilvántartott saját tőke értékének a töredékét tette ki.
A létesítmény vezérigazgatója beszámolt az elmúlt esztendőben teljesített feladatokról, valamint a további tervekről.
Tudatlanságra alapozva gyártott álhírt a Népszava: Tóth Bertalan szerint úgy vásárolta meg az MVM a Mátrai Erőművet, hogy azt Mager Andrea nem hagyta jóvá.
A megvásárolt cégcsoport vételára összesen 17,44 milliárd forint, amelyből 10,1 milliárd forint az Opus Globalt, 7,3 milliárd forint a Status Energy Magántőkealapot illeti.
A megvásárolt cégcsoport vételára összesen 17,44 milliárd forint, amelyből 10,1 milliárd forint az Opus Globalt, 7,3 milliárd forint a Status Energy Magántőkealapot illeti.
Az erőmű Magyarország második legnagyobb villamosenergia-termelője, a társaságnál kétezer-egyszázan dolgoznak. A társaság a saját bányáiból kitermelt lignitből, továbbá földgázból és biomasszából állít elő áramot.
Mintegy 200-300 milliárd forintba kerülhet a Mátrai Erőmű korszerűsítése, ami a következő évtized második felében zárulhat le – erről az innovációs és technológiai miniszter beszélt tegnap.
Nem jelent veszélyt a környező települések lakóira a Mátrai Erőmű Zrt. visontai telephelyén kialakult gázképződés, illetve a jelenség okainak felszámolása – közölte a Heves megyei katasztrófavédelmi szóvivő szerdán az MTI-vel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ország az elmúlt évben becslések szerint 11 ezer katonát küldött Oroszországba.
Hungary's minister of foreign affairs and trade held talks by phone with Israeli Foreign Minister Gideon Sa’ar to discuss the security situation in the Middle East.
A vízforralásnál is nagyobb gondot okozott a kis csomagtartó, pedig még prototípus is épült a kombiból.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.
Magyarország nem megérkezett, hanem visszatért az űrbe.
Történelmi fordulópont: a CDU/CSU először nem hajolt meg a baloldali ideológia előtt.
A Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató csapat felkészül Luis Díaz távozására is, már megvan a lehetséges utód.
Ezt nem fogják elhinni!
Magyarország nem megérkezett, hanem visszatért az űrbe.
Történelmi fordulópont: a CDU/CSU először nem hajolt meg a baloldali ideológia előtt.
A Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató csapat felkészül Luis Díaz távozására is, már megvan a lehetséges utód.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.