Nem mindegy, ki mutatja be a karlendítést, van, akinek sok ezer eurót kell fizetni ezért
Kettős mérce érvényesül a német igazságszolgáltatásban.
Kettős mérce érvényesül a német igazságszolgáltatásban.
Meglepő dolgok derültek ki a finn szociáldemokraták új vezetőiről.
Akár három év szabadságvesztést is kaphat a zsinagógánál botrányt okozó négy fiatal.
A Jobbikra ráégett Z. Kárpát karlendítése. Ezzel együtt Márki-Zay Péterre és Gyurcsány Ferencre is ráégett, de még a hiperliberális Momentumra is.
Kiverte náluk a biztosítékot Z. Kárpát Dániel karlendítése.
Szerintük a Jobbik már borzasztó terheket rakott le, s most már a baloldali összefogás részese.
Lengyelországban akár két év börtönbüntetést is vonhat maga után ez a bűncselekmény.
Az Európai Baloldal szerint megdöbbentő, hogy a hatpárti koalíció továbbra sem mondja fel bűnös kollaborációját a szélsőjobboldallal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
ÉN CSAK LEÍRTAM... – Charlie Kirk halála a baloldal politikusainak és véleményvezéreinek lelkén szárad.
Az ukrán elnök újabb fegyvereket kért.
Mennyivel szegényebb lenne a világ nélküle...
Ez izgalmas mérföldkő a magyar tudományos élet számára.
Végül mégsem volt kérdés, hogy a világ egyik legjobb kapusa lesz győztes csapat tagja.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Végül mégsem volt kérdés, hogy a világ egyik legjobb kapusa lesz győztes csapat tagja.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.