Az ABBA-tól a nem bináris senkiig
A Nyugat most tünteti el az összes valódi rítusát, hogy az ürességgel és az abnormalitással helyettesítse.
A Nyugat most tünteti el az összes valódi rítusát, hogy az ürességgel és az abnormalitással helyettesítse.
Mostantól életfogytiglani börtönnel büntetik, ha egy szülő ilyen ellátást kér a gyerekének.
Azt sugallták a kislánynak, hogy biszexuális, később pedig arról győzködték, hogy ő valójában egy transznemű fiú.
Külön képzést tartanak arról, hogy hogyan zárják ki a szülőket a gyerekek neveléséből.
A Magyar LMBT Szövetség követelte, hogy a szexuális irányultság és a nemi identitás témaköre jelenjen meg a tantervekben.
Akár harmincezer eurós bírságot is kaphatnak azok, akik nem tartják be a Covid-igazolványra vonatkozó szabályokat a spanyolországi Valenciában.
A „sokszínűség”, „erőszakmentesség” és „integráció” címszavak alatt országszerte fellelhetők a gender-ideológiát népszerűsítő kiadványok.
Az embernek a második világháború óta éppen elég idő és mindeddig felfoghatatlan jólét állt rendelkezésre ahhoz, hogy a szabadságból is karikatúrát és szörnyű elmebajt fabrikáljon.
A tanárok azt mondták, hogy senkinek nem tehetnek fel kérdéseket a felméréssel kapcsolatban, és ne is mondják el egy felnőttnek sem.
Van a normalitásnak egy olyan kikezdhetetlen fundamentuma, amelyen még együtt állunk mi, magyarok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A feljutó helyen telelő Kazincbarcika vezetőedzője, Erős Gábor szerint a magyar edzők több türelmet érdemelnének.
Több mint százmillió amerikai kel útra a karácsony és újév körüli időszakban – derül ki az amerikai autóklubok szövetségének (American Automobile Association - AAA) előrejelzéséből.
Az elnökség ideje alatt számos kulturális eseményre és kiállításra került sor.
Egyelőre csak találgatnak, hogy került a veszélyes kábítószer az emlősök szervezetébe.
Nem zörög a haraszt…
A gázolásos támadással a merénylet elkövetője visszatért a korábban alkalmazott terrorista módszerek egyikéhez – mondta lapunknak Kis–Benedek József, nemzetbiztonsági szakértő.
A keresztény emberekkel és jelképekkel való tudatos leszámolás történt Magdeburgban.
Nem kettős mércéről, hanem egyértelmű szabályokról van szó, amelyek mindenkire, így Magyar Péterre is vonatkoznak.
Bayern győzelmét követően a klub bejelentette, hogy a mérkőzés utáni karácsonyi program elmarad.
Az utolsó évad 2025-ben érkezik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.