Na, hát így. Micsoda szerencse, hogy ezt már külön egyetemi szakon tanítják, módfelett szükséges tudományos alapossággal szortírozni a hülyéket.

Nemo még ezt is elénekli nekünk: 

Még egy aha… Egy nagy, súlyos és fontos aha. Mert nem árt megjegyezni, hanyatló, pusztuló kultúrák, civilizációk idején mindig előkerül a nagy hazugság, miszerint nem eldönthető, mi a jó és mi a rossz, vagyis nincs többé objektív jó és rossz. A jó és a rossz is genderfluiddá válik. Egymásba folynak. Ez lesz a szabadság paródiája és tragikomédiája.

Ezt énekli nekünk ötven évvel az ABBA után Nemo, a nem bináris, rózsaszín, habos kis felsőben, cuki, kislányos szoknyácskában, és feltöri a kódot, mint az ammoniták. Ez utóbbit nem értem. Hogy jönnek ide az ammoniták, Lót vérfertőzésben fogant leszármazottjai? Talán éppen a vérfertőzés a kulcs, a kód? Amit fel kell törni, hiszen nincsen többé jó és rossz, akkor mi is a baj a vérfertőzéssel? Vagy a héberekkel rokonságban álló, ám azokat gyűlölő ammoniták zsidókkal való örök szembenállása a kód? Ezt sem zárhatjuk ki, hiszen az idei dalfesztivál bájos kísérőjelensége volt az Izrael-ellenes és antiszemita őrjöngés Malmőben, Greta Thunberg részvételével, vidám kis pogromhangulattal, késeléssel, és az izraeli versenyző kifütyülésével fűszerezve.

Aki nem érti az új idők szavát, vessen magára.

A „nem bináris” Nemo a verseny után kijelentette, hogy leghőbb vágya egy közös produkció megalkotása a „nem bináris” írrel. A homopedo találkozása a sátánizmussal a kimúlt Európa boncasztalán.

Mindössze ötven év telt el az ABBA óta. S a hajdani ammoniták Molochja fölöttébb vidám mostanában. Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője ezt mondta: „

Nekem fáj a legjobban, de muszáj kimondanom: teljesen igaza van. Farkas Attila Márton pedig így fogalmazott: „Beteges, ordenáré és aljadék, de legalább unalmas! Amolyan zenei óriáskrokodil vs cápavámpír kategória, csak politikailag is kártékony legalább.” Annyira nem fáj, de ezt is muszáj kimondanom: neki is teljesen igaza van.

S tudják, kinek van még igaza? Byung-Chul Han koreai származású svájci filozófusnak, aki így ír A rítus eltűnése című művében: 

Pontosan. S ebből következik, méghozzá szükségképpen következik az értékek devalválódása, az értéktelen, a talmi, az üresség apoteózisa. Ha tehetségtelen vagy és semmihez sem értesz, még lehetsz genderfluid. Ha nem jut eszedbe semmi, legyél modern performanszművész. Vagy csinálj „modern” színházat.

– írja Byung-Chul Han. S valóban. A torz, a beteg, az abnormális, az ocsmány ma szabadságnak adja ki magát és totális diktatúrát gyakorol a szűkölő normalitás felett.

Feltöri a kódot.

Moloch markába csap, megcsókolja a villás nyelvű sátánt. Aztán elpityeredik önnön nagyszerűségétől.

 Igen, s ebből következik a koreai (messzi, keleti, naná!) filozófus másik tétele: 

Erről szól minden. Ez és ennyi a dalfesztivál – és az egész Nyugat. Amely Nyugat éppen most tünteti el az összes valódi rítusát, hogy az ürességgel és az abnormálissal helyettesítse. És pontosan ebből következik, hogy éppen a minap, magukat modernnek, haladónak s mindenekelőtt nagyon fontosnak gondoló kártékony hülyék elkezdtek arról delirálni, miszerint meg kell szüntetni az érettségit. Istenem, hát persze! Hát miért éppen az érettségit ne akarnák megszüntetni, úgy is, mint a felnőtté válás egyik nagyszerű rítusát...!

Ezért kell eltörölni az érettségit is. Nem kell érettségizni, nem kell felvételizni, mindenki mehet „szabadon” egyetemre. Gender szakra. S onnan rögtön az Eurovíziós Dalfesztiválra. Lengetve a genderszázlót.

Ötven év. Csak ennyire volt szükség, hogy eljussunk idáig.