Vegyük át még egyszer: az embernek alapvetően három identitása van. Ezek a vallási identitás, a nemzeti identitás és a nemi identitás. Nyilván van számos „alidentitás” is, például valaki keresztény, de ezen belül katolikus vagy protestáns (más esetben: szunnita vagy síita), vagy például lokálpatrióta, tehát mondjuk somogybéli vagy tüke – de mindez az alapidentitásokból következik.
A vallási identitás felszámolása Nyugaton a nagy francia forradalommal vette kezdetét, és a jakobinus diktatúrának éppúgy szignifikáns eleme volt, mint magának a felvilágosodásnak. A bolsevikok csak tőlük vették át a vallásellenességet, a vallásüldözést. A Vendée megyében a jakobinusok által brutálisan kivégzett papok, szerzetesek és apácák ezrei – ez tetszett meg nagyon a bolsevikoknak. Similis simile gaudet.
Ám a polgári forradalmak egyszersmind nacionalista forradalmak voltak.
A nemzeti identitás felszámolása a második világháborút követően létrejövő jóléti államok ideológiája volt, szoros összefüggésben az ezeket a társadalmakat fenntartó globális gazdaság szélesedésével és az elvileg ez ellen harcoló, ám valójában ezt tovább erősítő 1968-as neomarxista, szélsőbalos, anarchista „forradalmakkal”. Napjainkra a nemzeti identitás felszámolása szintén előrehaladott állapotban van. S most, napjainkban, a szemünk láttára vette kezdetét és halad gyors ütemben a nemi identitás felszámolása. Az ember, akinek már semmilyen identitása sincsen, végképp szabad prédája minden őrületnek. Végső soron pedig az identitás nélküli ember a legtökéletesebb fogyasztó. (A nyugati embernél pedig mindez az identitásvesztés kiegészül azzal a lelkiismeret-furdalással, amelyet gyarmattartó múltja miatt érez. S ez a lelkiismeret-furdalás még inkább védtelenné teszi az identitásvesztéssel szemben.) Közép- és Kelet-Európa másfajta történelme mindeddig megóvott bennünket attól, hogy ugyanezen a pusztító folyamaton menjünk keresztül, sőt a kommunizmus vallásellenessége és esetenként erőltetett „internacionalizmusa” ellenkező hatást váltott ki: ellenállást szült, megerősítve mind a vallási identitást (legfőképpen Lengyelországban), mind a nemzeti identitást (leginkább az erdélyi magyarok esetében Ceaușescu alatt).