„A globalizáció irdatlan dinamikára tett szert az utolsó évtizedekben, de előtörténete messzire nyúlik vissza. Két példát mondok:
»A nagyipar megteremtette a világpiacot. […] A korszakot […] a termelés folytonos felforgatása különbözteti meg. Minden szilárd, berozsdásodott viszony a nyomában járó tisztes képzetekkel és nézetekkel feloldódik. Minden, ami rendi és állandó: elpárolog« – olvashatjuk egy XIX. századi szövegben.
Egy másik szerző nagyjából ugyanebben az időben ezt írta: »Most egy kis vidéki város és környéke még mindazzal, ami ő maga, ami az övé és amit tud, elzárkózhat: de ez nemsokára már nem így lesz, bele fog sodródni az általános forgalomba. Akkor majd annak, amit a legkisebbnek is tudnia kell, hogy a minden oldalú érintkezésnek eleget tehessen, sokszorta nagyobbnak kell lennie, mint most. Azok az államok, amelyek ezt a tudást először szerzik meg, gazdagság, hatalom és pompa tekintetében élen járnak majd, és a többinek a létét még akár kérdésessé is tehetik.«
Mindkét szöveg a XIX. század közepéről származik; az előbbi Marx és Engels Kommunista kiáltványában olvasható; az utóbbi Adalbert Stifter Nyárutó című regényében. Az egyik szöveg forradalmi, a másik inkább konzervatív. De mindkét perspektívából az következik, hogy a modern globalizáció már abban az időben megkezdődött, és az akkori tudatban olyan jövő kezdetének tűnt, amelyről időközben már tudjuk, hogy azóta is egyfolytában kezdődik.”
Az első részben már idézett Rüdiger Safranski sorai ezek a Mennyi globalizációt bír el az ember? című nagyszerű művéből. Magyarul 2004-ben jelent meg ez a kötet, s alig telt el azóta tizenhét év, s mi itt állunk a globalizáció elviselhetetlen bilincsébe verve. S – ahogy az első részben próbáltam felvázolni – ezt ma szabadságnak kell nevezni. Ugyanis az ember a legcsodálatosabb, leggyönyörűbb eszméből, ideológiából és ideából is szörnyű elmebajt fog csinálni, ha elég ideje van rá – erről szól Madách remeke, Az ember tragédiája is.
És az embernek a második világháború óta éppen elég idő és mindeddig felfoghatatlan jólét állt rendelkezésre ahhoz, hogy a szabadságból is karikatúrát és szörnyű elmebajt fabrikáljon. Mindez a nyugati emberre igaz.