Év végén jöhetnek az első pályázatok
A generációváltás és a termelői együttműködések támogatása is prioritás az új programban.
A generációváltás és a termelői együttműködések támogatása is prioritás az új programban.
A sikeresen pályázók mintegy 2,2 milliárd forint támogatást kaptak – számolt be Zsigó Róbert családokért felelős államtitkár.
Fejérdy András és Kármán Gábor kétmillió eurót kap kutatási projektjeik megvalósítására.
A pályázatokat október 1-jéig lehet benyújtani.
A vidékfejlesztési programban idén meghirdetett pályázatok keretösszege már átlépi az ezermilliárd forintot.
A támogatás célja a többek között a Kárpát-medencei magyar nyelvű folyóirat-kultúra kiszámítható működésének biztosítása.
Küldetése népszerűsítéséhez kiváló szószólókat kér fel a Támogatáskezelő. Elsőként Kubinyi Júlia népdalénekesre esett a választásuk.
Pályázatokkal, táborok szervezésével és kiállításokkal támogatja a hagyományos mesterségek folytatóit a Hagyományok Háza.
A pályázat az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakpolitikai támogatásával jelent meg.
A vállalkozások mostnatól gyorsan és egyszerűen értesülhetnek az aktuális pályázatokról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A 16-29 éves korosztályban vannak a legtöbben azok, akik nem használnak semmilyen védelmi programot.
Marco Rubio külügyminiszter az X-oldalán tett közzé bejegyzést a vízumkorlátozásokról.
Csaknem félszáz beruházás több mint 95 milliárd forintnyi támogatást kap.
Magyar Péter jól járt a válással, szinte minden övé lett a korábbi családi javakból, vagyona nagyjából 600 millió forintra rúg. A Tisza több EP-képviselője is több százmilliós vagyonnal bír.
A Tisza Párt vezére számtalanszor csinált magából pojácát.
Az Otthon Start program azoknak is segítség, akik gyermekvállalásban gondolkodnak.
Oroszország, „Shahed” csapásmérő drónokkal és rakétákkal támadta Ukrajnát.
Magyar Péter jól járt a válással, szinte minden övé lett a korábbi családi javakból, vagyona nagyjából 600 millió forintra rúg. A Tisza több EP-képviselője is több százmilliós vagyonnal bír.
A Tisza Párt vezére számtalanszor csinált magából pojácát.
Az Otthon Start program azoknak is segítség, akik gyermekvállalásban gondolkodnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.