Pályázatok indulnak a független előadóművészek támogatására
A Köszönjük, Magyarország! című programra az Emberi Erőforrások Minisztériuma egymilliárd forintot szán.
A Köszönjük, Magyarország! című programra az Emberi Erőforrások Minisztériuma egymilliárd forintot szán.

A program évente több mint 300 ezer tehetséges magyar fiatalt támogat közvetett vagy közvetlen módon.
A televízióra készülő filmtervek benyújtási határideje május 21.
A pályázatra 3-8 részes, epizódonként 36-48 perc hosszúságú sorozatok koncepciójával jelentkezhetnek az alkotók.

A pályázatokat a Magyar Államkincstár elektronikus felületén keresztül lehet benyújtani.
Gyopáros Alpár elmondta: a két pályázati kiírás során támogatás igényelhető a közösségi terek építésére, felújítására, közösségi programszervező foglalkoztatására.
Gyopáros Alpár elmondta: a programban az ötezer lélekszám alatti települések önkormányzatai és önkormányzati társulásai pályázhatnak.
Az innovációs és technológiai miniszter közölte, hogy az alakuló ülésen megvitatták a kutatási, fejlesztési és innovációs (kfi) támogatások hatásait elemző kormányjelentést.
A négymilliárd forint értékű pályázatokkal a megújuló energia és az energiahatékonyság területén kapacitásfejlesztő vállalkozásokat segítik majd – mondta az államtitkár.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egyre több elszólás és önellentmondás lebbenti fel a fátylat a Tisza több száz oldalas gazdasági tervezetének keletkezéséről.

Hann Endre korábban már elismerte, hogy a felméréseik nem megbízhatók és befolyásolják a közvéleményt.

Kibővítik a programot.

Minden információ megtalálható a honlapon az április 12-ei országgyűlési választásról.

Washington határozatlan időre leállítja a bevándorló vízumok feldolgozását.

A kényszersorozást bemutató videók rendszeresen váltanak ki felháborodást és vitát.

A főtanácsadó a kettős mérce alkalmazására is felhívta a figyelmet.

Az új sportigazgató arról is beszélt, tervez-e edzőváltást Debrecenben.

Gyökeres Viktor a legjobb meccsét játszotta eddigi Arsenal-karrierje során szerda este.

Az év első tizenegy hónapjában a Szép-kártya feltöltések összértéke meghaladta a négyszázmilliárd forintot
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.