Hűségeskü diktatúrákban

Az európai kutatási támogatások történetében egészen rendkívüli, hogy egy közép-európai bölcsészettudományi kutatóintézetből egyszerre két kutató pályázatát is támogassa az Európai Kutatási Tanács (European Research Council, ERC). Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének két, Consolidator Grantet nyert kutatója, Fejérdy András és Kármán Gábor kétmillió eurót kap kutatási projektjeik megvalósítására.

Az idén pályázó 2652 kutató közül 313-an nyertek öt évre szóló támogatást, összesen 632 millió euró összegben. A nyertesek között három magyar kutató található: Fejérdy András és Kármán Gábor történészek az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpontból (BTK), illetve Janáky Csaba kémikus pedig a Szegedi Tudományegyetemről.

– A bölcsészet- és azon belül a történettudományban hagyományosan az egyénileg végzett kutatások jellemzők. Vannak azonban olyan hosszabb folyamatokat, komplexebb jelenségeket vizsgáló kutatások, amelyek olyan szerteágazó kompetenciákat igényelnek, amelyekre egyetlen kutató aligha tehet szert. Az ilyen kutatások megfelelő színvonalú megvalósításához a történettudományban is kutatócsoport felállítására van szükség. Az ERC Consolidator Grant a mi szakmánkban arra ad lehetőséget, hogy nemzetközi kutatócsoporttal a múlt és ezen keresztül a jelen alaposabb megértését segítő ígéretes és innovatív kutatásokat lehessen megvalósítani – tájékoztatott Fejérdy András, a BTK Történettudományi Intézetének igazgatóhelyettese. A történész fő kutatási területe a katolikus egyház története Közép- és Kelet-Európában a XIX–XX. században, valamint a Szentszék és Magyarország kapcsolatának története a kommunista diktatúra időszakában.

A történész támogatott projektjének kiinduló hipotézise, hogy valamennyi modern politikai rendszer számára kulcskérdés volt, miképpen illeszthető be a transznacionális katolikus egyház helyi szervezete a modern állam keretei közé.

Ehhez olyan történeti „laboratóriumot” kellett találni, ahol a szuverén modern állam és a transznacionális katolikus egyház kapcsolatát úgy lehet modellezni, hogy az eredményekből általános érvényű következtetéseket lehessen levonni. Ennek a kritériumnak maximálisan megfelel a katolikus egyház főpásztoraitól – olykor a klérus alsóbb tagjaitól is – megkövetelt állami hűségeskü. Az állameskü ugyanis kitűnően alkalmas az egyén és vallás, egyén és állam, illetve állam és egyház viszonyrendszerének vizsgálatára. Ráadásul nemigen van a világnak még egy olyan régiója, mint Kelet-Közép-Európa, ahol a politikai eskü típusának XVIII. század végi megszületésétől kezdve, két évszázadon keresztül töretlenül jelen van a katolikus hierarchiától megkövetelt állameskü gyakorlata. Az állameskü jelensége, különösképpen az esküszövegekben történt változások ellenére fennmaradó állandó gyakorlata miatt jól vizsgálhatóvá teszi, hogy az egyes politikai rendszerek hogyan viszonyultak az egyházhoz és milyen mértékben tartottak igényt az egyházi hierarchia hatalomlegitimációjára.

Kármán Gábor, a BTK Történettudományi Intézet kora újkori osztályának tudományos főmunkatársa kutatási területei közé tartoznak az Oszmán Birodalom adófizető államai, Erdély története a XVII. században és a kora újkori diplomácia. A nemzetközi kutatócsoport azt vizsgálja, milyen közös tulajdonságok figyelhetők meg az Oszmán Birodalom és a kereszténység határvidékén fekvő egyes kis államok diplomáciájában a XVI. és a XVIII. század között.

Ezeknek a kisállamoknak, így például a krími kánságnak, a havasalföldi és moldvai vajdaságoknak, a raguzai köztársaságnak, az erdélyi fejedelemségnek és a kozák Ukrajnának meg kellett találnia annak eszközeit, hogyan őrizhetik meg szuverenitásuk legalább egy részét olyan, náluk sokkal nagyobb hatalmak között, amelyek egy részéhez (sőt néha egyszerre többhöz is) politikailag szoros szálak fűzték őket.

– A kora újkori kisállamok uralkodóinak diplomáciája elsődlegesen a fejedelmek politikai túlélését, hatalmuk megőrzését szolgálta. Törékeny volt a helyzetük, mert pozíciójukat gyakorlatilag folyamatosan fenyegették vetélytársaik, némelyik államban több, némelyikben kevesebb, de még a krími kánoknak is többször kellett szembenézniük azzal, hogy amennyiben nem bizonyultak megbízhatónak, az oszmán hatalom a dinasztia más, ambiciózus tagjait részesítette előnyben. A fejedelmek hatalmon maradása márpedig sok esetben nemcsak személyes érdekeik, hanem azon csoportok szempontjából is fontos volt, ahová tartoztak: a felekezeti politizálás virágkorában, a XVII. században ez például Erdély esetében a magyarországi protestantizmus túlélése szempontjából is kiemelkedő jelentőségű volt – foglalta össze a következő évek feladatát Kármán Gábor. A kutatócsoport fő célja egy olyan összehasonlító jellegű, könyvméretű tudományos munka megírása, amely nem egymástól izoláltan vizsgálja az egyes kisállamok diplomáciájának történetét, hanem közös jellegzetességeik meghatározására és a köztük megfigyelhető különbségek magyarázatára tesz kísérletet.

Borítókép: Fejérdy András és Kármán Gábor (Fotó: Szőts-Rajkó Kinga)