Ehhez olyan történeti „laboratóriumot” kellett találni, ahol a szuverén modern állam és a transznacionális katolikus egyház kapcsolatát úgy lehet modellezni, hogy az eredményekből általános érvényű következtetéseket lehessen levonni. Ennek a kritériumnak maximálisan megfelel a katolikus egyház főpásztoraitól – olykor a klérus alsóbb tagjaitól is – megkövetelt állami hűségeskü. Az állameskü ugyanis kitűnően alkalmas az egyén és vallás, egyén és állam, illetve állam és egyház viszonyrendszerének vizsgálatára. Ráadásul nemigen van a világnak még egy olyan régiója, mint Kelet-Közép-Európa, ahol a politikai eskü típusának XVIII. század végi megszületésétől kezdve, két évszázadon keresztül töretlenül jelen van a katolikus hierarchiától megkövetelt állameskü gyakorlata. Az állameskü jelensége, különösképpen az esküszövegekben történt változások ellenére fennmaradó állandó gyakorlata miatt jól vizsgálhatóvá teszi, hogy az egyes politikai rendszerek hogyan viszonyultak az egyházhoz és milyen mértékben tartottak igényt az egyházi hierarchia hatalomlegitimációjára.
Kármán Gábor, a BTK Történettudományi Intézet kora újkori osztályának tudományos főmunkatársa kutatási területei közé tartoznak az Oszmán Birodalom adófizető államai, Erdély története a XVII. században és a kora újkori diplomácia. A nemzetközi kutatócsoport azt vizsgálja, milyen közös tulajdonságok figyelhetők meg az Oszmán Birodalom és a kereszténység határvidékén fekvő egyes kis államok diplomáciájában a XVI. és a XVIII. század között.
Ezeknek a kisállamoknak, így például a krími kánságnak, a havasalföldi és moldvai vajdaságoknak, a raguzai köztársaságnak, az erdélyi fejedelemségnek és a kozák Ukrajnának meg kellett találnia annak eszközeit, hogyan őrizhetik meg szuverenitásuk legalább egy részét olyan, náluk sokkal nagyobb hatalmak között, amelyek egy részéhez (sőt néha egyszerre többhöz is) politikailag szoros szálak fűzték őket.
– A kora újkori kisállamok uralkodóinak diplomáciája elsődlegesen a fejedelmek politikai túlélését, hatalmuk megőrzését szolgálta. Törékeny volt a helyzetük, mert pozíciójukat gyakorlatilag folyamatosan fenyegették vetélytársaik, némelyik államban több, némelyikben kevesebb, de még a krími kánoknak is többször kellett szembenézniük azzal, hogy amennyiben nem bizonyultak megbízhatónak, az oszmán hatalom a dinasztia más, ambiciózus tagjait részesítette előnyben. A fejedelmek hatalmon maradása márpedig sok esetben nemcsak személyes érdekeik, hanem azon csoportok szempontjából is fontos volt, ahová tartoztak: a felekezeti politizálás virágkorában, a XVII. században ez például Erdély esetében a magyarországi protestantizmus túlélése szempontjából is kiemelkedő jelentőségű volt – foglalta össze a következő évek feladatát Kármán Gábor. A kutatócsoport fő célja egy olyan összehasonlító jellegű, könyvméretű tudományos munka megírása, amely nem egymástól izoláltan vizsgálja az egyes kisállamok diplomáciájának történetét, hanem közös jellegzetességeik meghatározására és a köztük megfigyelhető különbségek magyarázatára tesz kísérletet.
