Megindulhat a politikai tisztogatás Lengyelországban
Ifj. Lomnici Zoltán szerint könnyen anarchiába torkollhat a jogállamiság semmibe vétele Lengyelországban.
Ifj. Lomnici Zoltán szerint könnyen anarchiába torkollhat a jogállamiság semmibe vétele Lengyelországban.

Bírósági bohózat a lengyel parlament döntéshozatalában.

A törvények szerint a parlamentnek egy új jelöltet kell megbíznia kormányalakítással.

Ugyanazzal a módszerrel kormányoznának, amelyet egészen eddig ördögtől valónak tekintettek.

Jaroslaw Kaczynski: Ez kísérlet a lengyel állam felszámolására.

Donald Tusk egy lépéssel közelebb kerül a kormányalakításhoz, ha ez nem sikerül a jobboldalnak.

Közlekedés, energiabiztonság, fegyverkezés – a lengyel választók bíznak az eddigi munkában.

A kisebbségi kormány az egyetlen kapaszkodó a Jog és Igazságosság számára, az esélye azonban ennek a forgatókönyvnek sem sok.

Az adatokat csaknem teljesen felolgozták, az erőviszonyok nem változtak jelentősen az exit pollhoz képest.

A választások eddigi nagy nyertese, a Harmadik Út kizárta a kormánypárttal kötött szövetség lehetőségét.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szerelvényen közel százan utaztak.

A Budapest felé haladó sávot teljesen lezárják, megnő a menetidő.

„Ha én baloldali lennék, kiakadnék” – írta a politikus.

Felmondta a balliberális mantrát az egykori SZDSZ-es államtitkár.

Megszólalt Mikola Azarov volt ukrán miniszterelnök.

Meglepő javaslat.

A magyar miniszterelnök mellett a német kommentelők tömegei álltak ki.

Az elődöntőben rekordot döntő angol tini a döntőben is megállíthatatlan volt.

A világ két legjobb teniszezője ezúttal az ATP-világbajnokság fináléjában csapott össze.

Korábbi FTC-játékos volt a hős, Rebrovék még bízhatnak a kijutásban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.