Dugórekord a szünidő közepén, Budapest elesett
A Deák tértől a Szent Gellért térig áll a forgalom.
A Deák tértől a Szent Gellért térig áll a forgalom.
A Lánchíd mellett nyárra Karácsony még a rakpartot is lezárja.
A lezárások elsősorban a rakpartokat, a hidakat, a budai Vár, a belváros és a Városliget területét érintik.
Mindössze két szóval válaszolt a XIII. kerület sajtóosztálya, amikor egy, az újlipótvárosiakat igen komolyan érintő problémáról tettünk fel nekik kérdéseket.
Szentkirályi Alexandra szerint ennél még egy fesztiválon is igényesebben, szebben, higiénikusabban oldják meg a mosdók kérdését.
A Budapest Műhely alapítója szerint a hibás városfejlesztési politika felelős a főváros belső kerületeinek kiüresedéséért.
A főpolgármester csak a nyár végén egyeztetne a rakpart megnyitásáról a Belváros polgármesterével.
Az V. kerület polgármestere az éppen nyaraló Karácsony Gergelynek üzent.
A nyaralásra indult főpolgármesternek üzent a frakcióvezető.
Pride helyett a közlekedési káosz megoldását sürgeti Szentkirályi Alexandra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszter szerint egy politikus ma már nem élhet a Facebookon kívül, de csak a Facebookon sem.
Újabb videó érkezett Sátoraljaújhelyről.
Egy idős asszony megtörten mesélt arról, hogyan veszítette el élettársát a tiszakécskei gyilkosságban.
A demonstráción részt vett Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök volt stratégiai főtanácsadója, és videókapcsolaton szólt a tüntetőkhöz Elon Musk is.
Nem győzte fogadni a köszönéseket.
Az egyik áldozat egy négyéves gyerek.
Rengetegen voltak a rendezvényen.
Nem győzte fogadni a köszönéseket.
Az egyik áldozat egy négyéves gyerek.
Rengetegen voltak a rendezvényen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.