Határsértőket fogtak el egy szerb kamionban, Röszkén
Határsértők egy szerb kamionban Röszkén.
Határsértők egy szerb kamionban Röszkén.

Kamion ponyváján hasaltak.
Bár még nem jogerős, megszületett az első elmarasztaló ítélet a rendőröket dobálók ügyében.

A lakosság biztonságérzetére az egyik legkárosabb bűncselekmény a másokban rettegést, félelmet kiváltó tömegverekedés. Augusztus végén két ilyen eset is történt pár napon belül, a rendőrség mindkét ügyben eljárást indított a garázdák ellen.
Költségvetési csalás gyanújával nyomoz a rendőrség az MSZP érdi szervezeténél.
Ráadásul kiderült, hogy a 25 éves járművet korábban már a forgalomból is kivonták.

Bosszúból rabolta ki a pizzériát két fiatal, akik nem voltak megelégedve az étellel.

Fegyverarzenáljuk alapján a muszlim radikálisok öngyilkos merényletekre készültek.

Néhány óra alatt három alagutat találtak a rendőrök Bács-Kiskun megyében – közölte a rendőrség szerdán a honlapján.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem lacafacáztak.

Csütörtökön és pénteken is meghosszabbított munkarenddel végzik a szemétszállítást.

Kormánykritikus cikkekkel komoly hirdetésbe fogtak a Facebookon.

Egyre több elszólás és önellentmondás lebbenti fel a fátylat a Tisza több száz oldalas gazdasági tervezetének keletkezéséről.

Késelés egy ulmi Media Marktban, a német rendőrség lelőtte az elkövetőt.

A NABU videójából minden kiderül.

Manfred Weber a Tiszán keresztül akarja növelni befolyását Budapesten.

Folyamatosan szállítja a szemetet a Mohu, kint kell hagyni a kukákat.

Sydney Sweeney és Jacob Elordi is visszatérnek.

Az Afrika-kupán egészen megdöbbentő dolgok esnek meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.