Robotok gyógyítanák a mentális egészségünket?
Ellentmondásos kísérlet során mesterséges intelligencia segítségével nyújtottak mentális egészségtámogatást több ezer embernek.
Ellentmondásos kísérlet során mesterséges intelligencia segítségével nyújtottak mentális egészségtámogatást több ezer embernek.
Egy olyan robotszakácsot fejlesztettek ki, amely képes ellátni a gyorsfagyasztott élelmiszerek olajban sütését.
A robotot mesterséges intelligencia vezérli, géppisztollyal lő a célpontokra.
A múlt hónap végén Japánban közölték, hogy létrehozták a magány és elszigetelődés elleni minisztériumot.
Fokozatosan átállítják az Audi győri üzemét az elektromos hajtástechnológia gyártására.
Újrakeverve, vagány videóval kiegészítve mutatták be a Hungarica régi slágerét. A zenekar decemberben megjelenő új válogatásalbumát harangozzák be vele.
A járvány még külön indokolttá tette világszerte a bevezetésüket.
Egyes vélemények szerint a gyógyító robotok iránti igény egyre nagyobb lesz, ahogy húzódik a járvány.
Az új koronavírus elleni védekezésül az elmúlt hónapokban a ruandai hatóságok egyebek között drónokat vetettek be.
Egyes amerikai kórházakban robotok segítik az ápolók munkáját – derült ki az amerikai közszolgálati rádió (NPR) pénteki riportjából.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Sok sztárjátékos köt ki a szaúdi ligában, de a Barcelona esetében most kicsit más a helyzet.
Nem kérünk a Brüsszel által kiszemelt bábokból – írta a Nemzeti Ellenállás Mozgalom.
Az otthon a társadalmi jólét és a gyermekvállalás fontos sarokköve.
A szombati altisztavatás zárómozzanataként az MH Kiss József 86. Helikopterdandár forgószárnyasai fognak átrepülni a katonák feje fölött.
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa, Michael O’Flaherty is írt erről egy napokkal ezelőtt közzétett memorandumban – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Deák Dániel.
Egy friss jelentés részletesen beszámol a baleset okairól.
Pottyondy Edina négy mondat után eljutott oda, hogy igazából Orbán Viktor a hibás.
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa, Michael O’Flaherty is írt erről egy napokkal ezelőtt közzétett memorandumban – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Deák Dániel.
Egy friss jelentés részletesen beszámol a baleset okairól.
Pottyondy Edina négy mondat után eljutott oda, hogy igazából Orbán Viktor a hibás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.