Magányügy

A múlt hónap végén Japánban közölték, hogy létrehozták a magány és elszigetelődés elleni minisztériumot.

A japán társadalom idős tagjai körében sem ritka az öngyilkosság Forrás: FLICKR

A bejelentést követően bennem is mocorgott a kisördög: már csak ez hiányzott a palettáról – gondoltam. A múlt hónap végén Japánban közölték, hogy létrehozták a magány és elszigetelődés elleni minisztériumot. Szerte a világban volt már boldogsággal foglalkozó miniszteriális szerv, de volt olyan hely is, ahol bulik szervezésével bíztak meg egy miniszteri rangban lévő személyt. Főleg Afrikában gondolták, hogy a végrehajtó szerveknek az élet ezen nem elhanyagolható részével is foglalkozniuk kell. Aztán jobban belegondolva végül is arra jutottam, hogy a japánoknak igazuk van, amikor ilyen magas szinten próbálják meg felvenni a harcot a magány ellen. Az egyedüllét ugyanis öl. A világon mindenhol probléma ez, de Japánban végképp. Tavaly a 126 milliós szigetországban 20 919-en haltak meg öngyilkosságban, majdnem ezerrel többen, mint egy évvel korábban. Tizenkét év óta ez az újabb rekord. Ráadásul itt vannak a „felszívódási” esetek. Japánban ezt a szót használják arra, ha egy idős ember úgy érzi, nincs már rá szükség, felül egy buszra vagy vonatra, kimegy a természetbe, egy félreeső, békés helyen lefekszik, és – víz, étel és gyógyszer nélkül – meghal. Évente tízezerszámra történnek ilyen esetek.

A japán társadalom idős tagjai körében sem ritka az öngyilkosság
Fotó: FLICKR

Az utóbbi időben felütötte fejét az országban szokatlan jelenség: a munkanélküliség. Tavaly év végén kétmillióan kerestek állást. Eddig 150 meghirdetett állásra úgy százan jelentkeztek, ma már azonban sokan az elbíráló bizottság elé sem kerülnek be. A társadalomban megjelent a rettegés az anyagi problémáktól, az elszegényedés réme, ami elől számosan inkább kilépnek ebből a világból. Közben Japánt is érinti a koronavírus-világjárvány. A Covid és annak áttételes hatásai – a félelem a betegségtől vagy az elbocsájtástól – sokakat végzetes lépésre sarkall. Szakamoto Tecusi volt újságíró, aki korábban is viselt már miniszeri tisztséget, kapta meg a kormányfőtől a megbízást. „A japánok a járvány miatt egyre többen választják az öngyilkosságot – mondta az új miniszter. – Ha ez ellen nem teszünk semmit, akkor sohasem látott társadalmi válsággal kerülünk szembe. Legyünk emberségesek és kevésbé bürokratikusak! Fogjuk meg a kezét azoknak a honfitársainknak, akik nagy bajban vannak!”

A japán a világ legelöregedettebb társadalma. A születéskor várható élethossz kilencven év felé közelít, ez is világcsúcs. A születések száma tavaly 840 ezer volt, az idén úgy 790 ezer lesz. Az előrejelzések szerint a folyamatos csökkenés eredményeként 2050-re a lakosságszám százmillió alá esik. Ez alig harminc év alatt 26 milliós csökkenés! A 65 évesnél idősebbek aránya ma alig marad el a 30 százaléktól, ami 36 millió főnek felel meg. Ez tovább nő: 2040-re a társadalom több mint harmincöt százaléka lesz öregebb 65 évesnél. A kormány azt tervezi, hogy felemeli a nyugdíjkorhatárt hetven évre. Az elöregedés felmérhetetlen társadalmi és gazdasági gondokkal fenyeget.

Japánba a környező ázsiai országokból érkezhet külföldi munkavállaló, de csak kétéves időtartamra. Hogy tömegével jöjjenek, ahhoz előnyökben kell részesíteni azokat

– hosszabb munkavállalási időtartammal, esetleg családegyesítéssel –, akik az öregek gondját viselik. Úgyhogy lesz mit tennie az új miniszternek, sőt az egyik legfontosabb feladatot kapta, amelynek hatása vitathatatlan az egész japán társadalom közérzetére. Jól érzékelhettük mi is, amikor felkerestük máshol élő idős szüleinket, rokonainkat, hogy zúdult ki belőlük a járvány miatt bennük szorult mondanivaló. Az elszigeteltségből kitörhettek a személyes találkozó által. Japánban már olyan emberkinézetű beszélgető robotokat fejlesztettek ki, amelyeknek az idősek el tudják mondani gondjukat-bajukat. Nyilván ide is elér ez a megoldás. Csak a robotok alján, a gyártó megjelölésének helyén Made in China fog állni.