Kockázat
A háború és Márki-Zay Péter ámokfutása miatt az elmúlt hetekben szinte észrevétlenül lepleződtek le a Soros által pénzelt NGO-k.
A háború és Márki-Zay Péter ámokfutása miatt az elmúlt hetekben szinte észrevétlenül lepleződtek le a Soros által pénzelt NGO-k.
Túlzás nélkül állítható, hogy generációk sorsa múlik a legközelebbi népszavazáson.
Elmondják, Magyarországot és Lengyelországot kipécézték az EU-ban, ahol örülnének a Fidesz bukásának, az újságírók pedig összejátszanak az álcivilekkel.
Ha baloldali lenne a miniszterelnök, máshogy állna hazánkhoz a balliberális újságírók által uralt média, illetve az Európai Unió – derül ki a Magyar Nemzet cikksorozatából.
Nagyjából kétezer, az Iszlám Államhoz csatlakozott, nyugati állampolgársággal rendelkező személyt kellene visszafogadnia a nyugati országoknak emberi jogi szervezetek szerint.
Nagy az összhang a Soros által kiutalt tanácsadó és a kanadai playboy-miniszterelnök között.
Így állította ideológiája szolgálatába Soros egy maroknyi NGO-n és alapítványon keresztül az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát.
Karácsony Gergely már a főpolgármesteri kampányban is ígéretet tett Brüsszelnek, hogy bevezeti a dugódíjat.
Nincs ellenállhatatlan erő, csak olyan erők vannak, amelyeknek nem áll ellen senki.
Amerikában keményen betartatják a külföldi ügynökök nyilvántartásáról szóló törvényt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Német rendőrök agyonlőttek egy férfit, aki egy ellenőrzés során rájuk lőtt a cseh határ közelében – közölték vasárnap a német hatóságok. Az agyonlőtt férfi egy 47 éves iráni állampolgár volt, aki már évek óta Mannheim térségében élt.
Ugyan nyárias meleg várható, de érhetik majd az embert meglepetések.
Soros organizations have taken legal action to challenge the ban on the pro-LGBTQI demonstration on June 1.
A tüntetők népszavazást követelnek Bulgáriában, míg a kormány kitart az euró 2026-os bevezetése mellett.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Tombol a kettős mérce.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.