Hogyan befolyásolja Soros György az ENSZ-t?

Így állította ideológiája szolgálatába Soros egy maroknyi NGO-n és alapítványon keresztül az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát.

Brüsszel, 2016. június 30. Az Európai Parlament által közreadott képen Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke az EP fejlesztési, költségvetési, bel- és igazságügyi bizottságainak közös konferenciáján Brüsszelben 2016. június 30-án. (MTI/Európai Parlament/Philippe Buissin) Fotó: Philippe BUISSIN Forrás: MTI/Európai Parlament/Philippe Buissin

A francia jobboldali Valeurs Actuelles oldalán jelent meg Bastien Lejeune tollából egy igencsak érdekes és részletes írás arról, hogy hogyan tette rá a kezét és állította ideológiája szolgálatába Soros György egy maroknyi NGO-n és alapítványon keresztül az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát (OHCHR) – olvasható a Tűzfalcsoport cikkében.

Fotó: MTI/Európai Parlament/Philippe Buissin

2020 februárjában, a koronavírus-járvány európai berobbanása előtt néhány héttel jelent meg egy komoly iromány a Valeurs Actuelles hasábjain egy Soroshoz köthető botrányról. Ebben Grégor Puppinch, a European Centre for Law and Justice (ECLJ) igazgatójának jelentését göngyölítették fel, mely szerint az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB) ítélkező bírók jelentős része a Nyílt Társadalom Alapítványhoz köthető NGO-kkal van kapcsolatban, dolgozott korábban a részükre. Ami különösen felháborító, az az, hogy ezek a bírák számtalan esetben hoztak a sorosista szervezeteknek kedvező ítéletet. Ez felveti a pártatlanság elvének sérelmét és az összeférhetetlenség problémáját.

Egy évvel a cáfolatlanul maradt jelentést követően Grégor Puppinck ismét jelentkezett egy oknyomozó anyaggal, melynek témája a bizonyos NGO-k által a nemzetközi szervezetekben gyakorolt befolyásolás. Ez az új vizsgálat bizonyítékokkal támasztja alá, hogy a magánérdekek hogyan szivárogtak be az emberi jogok védelmének globálisan legmagasabb szintjére: az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába (OHCHR).

Grégor Puppinck mintegy 20 éve igazgatója az ECLJ-nek, mely Strasbourgban az EJEB és Genfben az ENSZ mellett működik. Szerinte a globalizációval a döntéshozatali központok egyre távolabb kerülnek az emberektől, és ezzel a népakarattól is. Ebben a globalizált kontextusban a legtöbb állam csak helyi szereplő, ezzel szemben egyes magánvállalatok és alapítványok globális szereplők, jelentős erőforrásokkal, mentesülve az adminisztratív és demokratikus bürokrácia alól. Az NGO-k és a nemzetközi szervezetek kiegészítik egymást: előbbiek lehetővé teszik az utóbbiak számára, hogy kiterjesszék tevékenységüket „terepre”, cserébe pedig a nemzetközi szervezetek „lefordítják” a civil szervezetek üzeneteit a politika és az intézmények nyelvére, közvetítik és esetenként végre is hajtják azokat.

Hol húzódik a határ egymás kiegészítése és az egymástól való függés között? Ezt gyakran a nemzetközi szervezeteknek juttatott magánadományok döntik el. Utóbbiak 1,4 milliárd dollárt fizettek az Unicefnek 2020-ban, több mint 1 milliárd dollárt a WHO-nak 2017 -ben, 540 millió dollárt az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság Hivatalának (UNHCR) 2020-ban, 77,5 millió dollárt az ENSZ Népesedési Alapjának (UNFPA), vagy akár 69 millió dollárt az Unesco számára 2020-ban. Egyetlen nemzetközi szervezet sem mond nemet erre a típusú finanszírozásra, mely jellemzően alapítványok egy szűk körétől (Gates, Ford, Open Society, McArthur, Oak…) és cégektől (nevezetesen például a Microsofttól) származik.

„Csendes korrupció” Strasbourgtól Genfig

Az ENSZ három fő tevékenységi körrel rendelkezik: biztonság, fejlesztés és emberi jogok. Ez utóbbiban leginkább két fő intézményen, az Emberi Jogi Tanácson és az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságán (OHCHR) keresztül tevékenykedik, és két fő mechanizmusa van az emberi jogok védelmére. Először is vannak olyan szervek, amelyeket külön szerződések hoztak létre, és amelyek biztosítják, hogy az államok tiszteletben tartsák a nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeket (ez a faji megkülönböztetés felszámolásával foglalkozó bizottság, az emberi jogi bizottság, a kínzás elleni bizottság, a fogyatékossággal élő személyek jogai stb.). Másrészt ott vannak az Emberi Jogi Tanács által bevezetett különleges eljárások az emberi jogok helyzetének nyomon követésére az egyes országokban, vagy bizonyos jogok világszerte való tiszteletben tartására.

A Grégor Puppincknak adott első telefonos interjújában az ENSZ korábbi különleges előadója elmagyarázta, hogy ez egy „nagyon kényes” probléma, hogy a különleges eljárások finanszírozásának módja hasonló az „adománygyűjtéshez”, és ez „döntő hatással” van az ENSZ által közzétett jelentésekre.

„Rendszerbehatolásról” és „csendes korrupcióról” beszélt. Puppinck ezután módszeres kutatásba kezdett csapatával, amely során elemezték a 2015 és 2019 között közzétett pénzügyi nyilatkozatokat, amelyeket a különleges eljárások megbízott tisztviselői, az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága, valamint a két fő, a rendszert finanszírozó magánszervezet, a Ford Alapítvány és a Nyílt Társadalom Alapítvány kimutatásait. Interjút kért az ENSZ szakértőitől is: körülbelül harmincan, akik közül sokan még mindig aktívak, vállalták, hogy nyilatkoznak tapasztalataikról – persze leggyakrabban névtelenség mellett -, valamint Beatriz Balbinnal, az OHCHR különleges eljárásokat kezelő osztályának jelenlegi vezetőjével is beszélt. Egy évvel a nyomozás megkezdése után körülbelül 100 oldalas összefoglalót írtak, 200 oldalnyi melléklettel és több száz sornyi pénzügyi adattal Excel-táblázatokban. Következtetésük kategorikus: néhány magánszervezet egyre növekvő hatást gyakorol az emberi jogok védelmét legmagasabb szinten biztosító szervezetrendszerre.

Különleges eljárások

De mi a különleges eljárási mechanizmus célja és miért fontos? A különleges eljárások hatásköre többféle. Először is, a megbízott tisztségviselők panaszt, figyelmeztetést kaphatnak, közvetlenül a helyzet elemzése előtt intézkedhetnek, és ajánlásokat tehetnek az államoknak a helyzet orvoslására. Ez a mechanizmus nagyon messzemenő, mivel lehetővé teszi bárki számára, hogy panaszt tegyen a világ bármely államával szemben. Ám a mandátum birtokosainak hatalma ezzel nem ér véget. Minden évben „látogatásokat” tartanak több országban, hogy felmérjék a helyzetet. E látogatások végén jelentést nyújtanak be, amely megállapításokat és ajánlásokat intéz az államokhoz, amelyet az Emberi Jogi Tanácsban ismertetnek és nyilvánosan megvitatnak. Emellett nyilvános állásfoglalásokat tesznek különböző témákban és tanácsokat adnak a kormányoknak.

Minden ilyen, szakértő által közölt jelentés az ENSZ hivatalos kiadványa, és így hiteles jogi hivatkozássá válik világszerte. A legmagasabb szintű nemzetközi bíróságok hivatkoznak rá (az EJEE legalább 140 ítélete utal ezekre a jelentésekre), ezt követik a nemzeti parlamentek és bírák. A különleges eljárások tehát a nemzetközi jog forrásai. A probléma az, hogy ezek a jelentések eleve nem objektívek, mivel a nagy alapítványok erőteljesen támogatnak bizonyos ENSZ-szakértőket, felügyelik és kiképezik őket, hogy az „emberi jogok” összhangban maradjanak azzal a gondolattal, amit a nyílt társadalmakért küzdő szervezetek képviselnek.

Az emberi jogok apostolai

Annak érdekében, hogy a különleges eljárások megbízott tisztségviselői pozícióira a legmegfelelőbb személyeket válasszák ki, az ENSZ megpróbálta a lehető legnagyobb mértékben meghatározni kiválasztásuk és megbízatásuk alkalmazásának feltételeit. Ezeket a „független szakértőket” az Emberi Jogi Tanács több kritérium szerint nevezik ki: kompetencia, szakmai tapasztalat a megadott területén, függetlenség, pártatlanság, személyes integritás és objektivitás. A tisztségviselők önállóságuk garantálása érdekében nem tartoznak az ENSZ személyzetébe, és nem kapnak díjazást. Ennek a függetlenségnek azonban két kockázata van: teljes szabadságát kihasználva a szakértő kísértésbe kerülhet, hogy az emberi jogok fundamentalista és militáns értelmezését képviselje; fizetés nélkül pedig kísértést érezhet arra, hogy elismeréseket, díjazásokat és egyéb juttatásokat fogadjon el, anélkül, hogy az ENSZ kivetnivalót találna benne.

Az évek során az ENSZ számos intézkedést fogadott el e kockázatok korlátozása érdekében, a szakértők függetlenségének garantálása mellett. 2002. június 18-án, majd 2007. június 18-án „magatartási kódex” elfogadásával fektették le azokat a magatartási és etikai szabályokat, valamint módszereket, amelyeket a szakértőknek tiszteletben kell tartaniuk megbízatásuk végzésekor. Külön rögzítették, hogy „nem fogadhatnak el tiszteletbeli megkülönböztetést, kitüntetést, szívességet, adományt vagy díjazást semmilyen kormányzati vagy nem kormányzati forrásból a megbízatásuk keretében végzett tevékenységekért”. Mindez azonban hiábavaló volt, ugyanis pár évvel később az ENSZ Számvevőszéke a kérdést vizsgálva már aggódott a megbízatás birtokosai, valamint a köz- és magánfinanszírozók közötti megállapodások miatt.

A 2002-es és a 2007-es kódexek a gyakorlatban nem akadályozták meg a szakértők külső, magán- vagy állami szereplők általi finanszírozását. 2015-ben, tekintettel a függetlenségükre gyakorolt ​​állandó nyomásra, a megbízottak végül elfogadták a finanszírozásuk rendszeres közzétételének elvét, amely azonban rájuk nézve nem kötelező. Mivel semmi sem kötelezi az előadókat a pénzügyi helyzetük teljességére kiterjedő nyilatkozásra, amit mégis közzétesznek, az feltehetően csak a jéghegy csúcsa...

Pénz, pénz, pénz

Elvileg a különleges eljárásokat az ENSZ finanszírozza az Emberi Jogi Főbiztosság Hivatalán keresztül. Minden állam egyenlő arányban járul hozzá a GDP-jétől függően, az összeg pedig 68 millió dollár volt 2015 és 2019 között. Vajon elhiszi bárki is, hogy a világon az emberi jogokat a legmagasabb szinten védelmező szervezet éves átlagos költségvetése mindössze 13,6 millió dollár? A szakértőknek azonban komoly pénzügyi terhei vannak. A Főtanács fizeti a két tervezett országlátogatást minden évben, valamint az ENSZ New York-i és genfi ​​központjába való utat, hogy bemutathassák az éves jelentéseket, de a megbízottaknak minden egyéb költséget maguknak kell állniuk. Saját munkaeszközeiket biztosítaniuk kell, és a napidíjaik nem elegendőek a felmerülő költségek (telefon, számítógépek, irodák, utazás stb.). A költségvetés túl alacsony a feladat méretéhez képest: ez megmagyarázza, hogy az előadók miért keresnek forrásokat máshol, hogy megfeleljenek az elvárásoknak.

Honnan származnak ezek az úgynevezett „költségvetésen kívüli” források? Egyes államok dönthetnek úgy, hogy többet finanszíroznak a rendszer egészéből, vagy „elkülönített önkéntes hozzájárulásokat” nyújthatnak, de a finanszírozás nagy része egyetemektől és magánalapítványoktól származik, és teljesen kizárják az ENSZ-t. Mivel semmi sem kötelezi a szakértőket, hogy az erkölcsi kötelezettségen kívül minden költségvetésen kívüli finanszírozásukat bejelentsék, a rendszer tökéletesen átláthatatlan. Vannak, akik semmit nem jelentenek be, mások következetlenül nyilatkoznak, nem említik az összegeket, és nem mondanak semmit a finanszírozókkal kötött megállapodásokról.

Ez a bizonyos szakértőknek nyújtott támogatás nyilvánvaló függőségi problémát vet fel. A Grégor Puppinck által boncolgatott öt év alatt több mint 10 millió dollárt fizettek közvetlenül korlátozott számú megbízottnak (37-nek a 121 -ből). Az összegek szakértőnként eltérőek: az egyik azt állítja, hogy több mint 2 milliót kapott, egy másik több mint 1 millió, hatan több mint 500 000 dollárt, és tizenegy másik, több mint 100 000 dollár támogatásban részesült. Ennek a 10 milliós összegnek több mint a felét magánalapítványok adományozták, köztük a Ford Alapítvány (2,2 millió dollár) és a Nyílt Társadalom Alapítványok (1,5 millió dollár). A többi különböző államokból (3,9 millió), mintegy ötven egyetemről (1,1 millió) és egyéb hivatalos nemzetközi szervezetektől származik.

„A szakértői munka önkéntes jellege jelentősen csökkenti a potenciális jelöltek profilját” – magyarázza Puppinck a jelentésében. A különleges megbízottá válás készségeket, időt és pénzügyi befektetést igényel. Tíz éve tehát a 222 szakértő közül 135 akadémikus (a többi nagy része jogász, vagy civil szervezet alkalmazottja). Az akadémikusok számára könnyű igénybe venni az őket foglalkoztató egyetem természetbeni támogatását (adminisztratív támogatás, irodák vagy személyzet biztosítása). Ez a külső finanszírozás első pillantásra természetesnek és pozitívnak tűnhet, bár a kampuszok politikai semlegessége tekintetében, különösen az észak-amerikaiak esetében, senki sem ringatja magát illúziókba, de látni fogjuk, hogy komoly kérdéseket vet fel, és nagymértékben befolyásolja az emberi jogok doktrínáját.

Miért tűri az ENSZ ezeket a szabálysértéseket? A probléma az, hogy ez a helyzet nem speciális eljárásokra vonatkozik, hanem tágabb értelemben az Emberi Jogi Főbiztosság Hivatalát érinti, amelynek 2019-es költségvetésének 63 százaléka önkéntes hozzájárulásból származik, és nagyon gyakran külön programra irányul. Az OHCHR így 2017 májusában ötéves partnerséget kötött a Microsofttal, amely 5 millió dollár kifizetését és olyan csúcstechnológiák kifejlesztését foglalja magában, amelyek lehetővé teszik, hogy „reagálni tudjanak az emberi jogokkal kapcsolatos súlyos helyzetekre”. NGO-k kérésére a Főbizottság megtagadta ezen megállapodás tartalmának a közzétételét ... Hogyan követelhetnék meg másoktól azt, amit valaki magukra nézve nem tartanak kötelezőnek, például az átláthatóságot?

Barátok közötti kis megállapodások

Van különbség „különleges megbízott” és „különleges megbízott” között. Van, aki küszködik nyomtató, telefon és íróasztal beszerzésével, és van, aki nagy költségvetésű fizetett konferenciákat szervez egy paradicsomi szigeten. Van, aki elégedett a rendes költségvetéssel, és van, aki adományokat gyűjt. Miben különböznek? Tulajdonképpen attól függ, hogy mi a megbízatásuk témája, hogy az mennyire lehet érdekes politikailag az adományozóknak, akik szinte kivétel nélkül a nyugati liberális tömbből kerülnek ki. Például a lepra által érintett személyekkel foglalkozó különleges megbízott, senkit sem érdekel, 2015 és 2019 között egyetlen fillért sem kapott a költségvetésből. A leprások bizonyára ezt nagyon értékelik...

Ezután a szakértő életszínvonala csak attól függ, hogy milyen ideológiai közelsége van az adományozókhoz, és mennyire áll közeli kapcsolatban a civil szervezetekkel. A legjobban finanszírozott megbízottaknak leggyakrabban közös múltjuk vagy akár jelenük is van a pártfogóikkal. Ilyenek például Fionnuala Ní Aoláin, a Nyílt Társadalom Alapítványok Női Program igazgatótanácsának elnöke volt, Dainius Puras, a Nyílt Társadalom Alapítvány Litvánia igazgatótanácsi tagjaként tevékenykedett, vagy Juan Méndez, aki korábban a Human Rights Watch főtanácsosaként, az International Center for Transnational Justice (ICTJ) elnökeként, a Ford Alapítvány New York-i rezidens kutatójaként (2009), majd a Nyílt Társadalom Alapítvány igazságossági kezdeményezésének igazgatótanácsában dolgozott.

Az egyik szakértő elmondta, hogy több mint 3 millió dollárt gyűjtött össze az alapítványi világhoz tartozó ismeretségeinek köszönhetően. Egy másik megbízott azt mondta Puppincknak: „A megbízatásom előtti tizenhat évben személyes kutatásaimhoz 14 millió fontot gyűjtöttem össze. Így adománygyűjtési képességekkel és nagyon mély kapcsolatokkal érkeztem a pozícióba, számos finanszírozóval, beleértve a Nyílt Társadalom Alapítványt, a Ford Alapítványt és a Carnegie Alapítványokat.”

Aki fizet a zenekarnak, az választja a zenét

Semmi sincs ingyen, ezt jól tudjuk. Egy szakértő, a különleges eljárások koordinációs bizottságának korábbi elnöke egyértelművé tette: a megbízottak „jótevői”, legyenek azok magánszervezetek vagy államok, nem filantrópok, hanem politikai célokat követnek. Így folytatta: „Könyörögnöd kell a pénzért, egy ország ad neked, és ezután ők határozzák meg a napirendet, amit követned kell.”

Ugyanez derült ki a Grégor Puppinck által az ENSZ 27 szakértőjével készített interjúkból is: a „forrásbevonás”, amelyet egyesek „ipari” vagy „extrém” módon gyakorolnak, „korrupciós hatást fejthet ki”. Az adományozók óvintézkedéseket is tesznek annak biztosítására, hogy az elköltött pénz elérje a kitűzött célt. A legtöbb támogatást évente adják, és „támogatási megállapodás” alapján történik, amely szerződés tartalmazza a projekt leírását, tartalmát és várható hatásait. Mennyi szabadságot kaphat vajon egy szakértő, akinek irodáit és alkalmazottait egy alapítvány fizeti, ha a védnöke számára nem megfelelő következtetés mindezen előnyök elvesztését vonja maga után? Készek-e visszafizetni a támogatást, ha nem tesznek eleget a „megrendelő” kéréseinek?

Az adományozó tehát irányítja a jelentések következtetéseit, de meghatározza a kutatások témáját is. Éppen ezért az ENSZ (félénken) ellenzi az „előre kiosztott adományokat”: egy adott projekthez juttatott finanszírozás, és nem a megbízatásra magára adott összeg általánosságban korlátozza az előadó lehetséges fellépésének körét. Egy fontos megbízatás korábbi birtokosa megerősítette, hogy ez a módszer szinte intézményesült a közösségben. Az első személyek, akik közvetlenül a különleges megbízottá választása után kapcsolatba léptek és találkoztak vele, a genfi Nyílt Társadalom Alapítvány képviselői voltak. Az üzlet egyértelmű: „Természetesen pénzt kap a Soros Alapítványtól ... és akkor azt teszi, amit kérnek.”

Mindezt maga a Nyílt Társadalom Alapítvány sem titkolja, hanem kijelenti, hogy a kedvezményezettekkel való kapcsolat nemcsak pénzügyi, hanem valódi „szövetségek létrehozása a Nyílt Társadalom programjainak stratégiai céljai elérése érdekében”. Az egész rendszer elfogult lesz, amikor az adományozók túlnyomó többségének ”stratégiai céljai„ közelednek egymáshoz, márpedig éppen ez a helyzet a különleges eljárások két legnagyobb adományozója, a Nyílt Társadalom Alapítvány és a Ford Alapítvány esetében.

A Nyílt Társadalom Alapítvány szerepe

Soros György szervezete annyira irányítani akarja az emberi jogok értelmezését, hogy feketén-fehéren lejegyzi azt a munkadokumentumaiban. 2017-ben az OSF 100 ezer dollár kifizetést adott a Centre for Women’s Global Leadership (CWGL), a Rutgers Egyetemhez (New Jersey) tartozó militáns feminista aktivista központ részére. Az adomány célja a következő volt: „Az ENSZ különjelentés-tevőjének befolyásolása a rabszolgaság korabeli formáival kapcsolatban. Az OSF azt szeretné, ha Urmila Bhoola különleges megbízott elismerné a házimunkát a rabszolgaság egyik formájaként ... amit a következő évben az ENSZ égisze alatt közzétett tematikus jelentésében fog megtenni, melynek témája A rabszolgaság és a szolgaság következményei a marginalizált migráns női munkavállalók számára a háztartási szektorban világszerte”.

Időközben a CWGL mozgósította tudását, és minden energiáját Urmila Bhoola ”helyes„ irányba való elmozdítására fordította. Ez a szervezet (amelyet többek között a Ford és az Oak alapítványok is finanszíroznak) az ENSZ lobbitevékenységének specialistájaként határozza meg magát. Melissa Upreti, a globális lobbizásért és programokért felelős vezető korábban a világ legnagyobb abortusz lobbiszervezeténél, a Center for Reproductive Rightsnál dolgozott, legnagyobb előnye mégis az, hogy ő az ENSZ nők elleni diszkrimináció elleni küzdelemmel foglalkozó munkacsoportjának elnöke. Világosabban fogalmazva: Melissa Upreti munkája az, hogy tulajdonképpen saját magát és az általa vezetett szakértői csoportot befolyásolja az ENSZ-ben...

Az OSF hatékonyan fektette be a pénzét. Először is, a CWGL jelentést készített a kívánt témáról, és átadta azt az előadónak, aki 2018. áprilisában részt vett egy szakértői kerekasztal-beszélgetésen, ugyanazon témáról. A 2018 júliusában közzétett hivatalos jelentés pontosan a Nyílt Társadalom Alapítvány által kívánt témával foglalkozik, és számos hivatkozást tartalmaz a CWGL dokumentumára utalva.

A különleges eljárások „NGO-sítása”

A nagy alapítványok befolyása az emberi jogi gépezeten annál egyszerűbb, mivel a legtöbb különleges megbízottat nem kell bátorítani vagy megrontani, hogy elérjék jótevőik ideológiai céljait: ők küldik őket. Ugyanabból a világból származnak, ismerik egymást, együttműködnek. A 2010 óta szolgálatot teljesítő 222 szakértő közül legalább 52-en a Ford Alapítványban, a Nyílt Társadalomban vagy a hozzájuk kapcsolódó civil szervezetekben töltöttek be, vagy töltenek be még mindig tisztséget. Ugyanazokat a szervezeteket találjuk, amelyek az EJEB „Soros -bíráit” küldték: az Amnesty International (14 szakértő), a Nemzetközi Jogász Bizottság (12 szakértő), maga a Nyílt Társadalom (6 szakértő), a Human Rights Watch (4 szakértő) vagy a Helsinki Bizottság. A koordinációs bizottságon belül a 47-ből 17 szakértő (36 százalék) volt felelős beosztásban a hálózaton belül. Etikai szempontból még ennél is problematikusabb, hogy 41 szakértő megbízatása alatt is tovább viseli tisztségeit ezekben a szervezetekben, sőt, ezen NGO-k igazgatótanácsainak is tagja.

A Grégor Puppinck által megkérdezett megbízottak többsége sajnálatosnak tartja ezt a tendenciát, amely véleményük szerint hozzájárul a különleges eljárási rendszer tekintélyének gyengítéséhez. Egyes jelenlegi tisztségviselők megválasztásuk után továbbra is ”civil szervezetek aktivistáihoz hasonlóan viselkednek, saját politikai elképzeléseiket népszerűsítik, és így túllépik megbízatásuk feltételeit, megsértve a magatartási kódexet„ – foglalta össze egy visszaélést bejelentő személy. A különleges eljárásoknak ezt az „NGO-sítását”, amellyel együtt jár a szakértők szintjének és munkájuk komolyságának csökkenése, tökéletesen illusztrálja Tlaleng Mofokeng esete.

Mofokeng az egészséghez való jog különleges megbízottja, akit 2020-ban választottak meg. Híres abortuszaktivista, amelyet orvosként is gyakorolt, és „radikális önszeretetként” jellemez. Nem kevesebb, mint nyolc, Afrikában az abortuszt népszerűsítő szervezet igazgatótanácsában ül, kitüntetéseket kapott a Gates Alapítványtól, dicséretet kapott a globális abortuszlobbitól (International Planned Parenthood Federation), valamint az OSF pénzügyi támogatását is élvezi. A „Beszélgetés a szexualitásról Dr. T-vel” című televíziós műsor vezetője, írt egy szexuális nevelési könyvet, amelyben szado-mazochista gyakorlatokról tanított, és amely a prostitúció legalizálását, mint a feminizmus végső formáját mutatja be...

Nem meglepő, hogy megbízatásának megkezdése összhangban van korábbi kötelezettségvállalásaival. Előzetes jelentésében meg is mutatta a foga fehérjét: szerinte szükséges lenne megkérdőjelezni a „konzervatív erkölcsöt” a szexuális kérdésekben, „a gyarmati hódítás nyomát”, és át kell gondolni a „szexmunka erkölcsét”. Első jelentése a „szexuális és reproduktív egészséghez való jogra” fog összpontosítani. Nagyobb összegben fogadhatunk arra, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványnak nem kell sok pénzt költenie, hogy „befolyásolja” az előadó következtetéseit.

A globális kormányzás informális hálózata

Az emberi jogokat elkobozták. A különleges eljárások mechanizmusának semlegesnek és függetlennek kellene lennie, objektív és érdektelen szakértők által végrehajtva.

„Tény, hogy olyan nagy alapítványok, mint a Ford, a Gates vagy a Nyílt Társadalom, pénzügyileg behálózzák az emberi jogi ökoszisztémát az Egyesült Nemzeteken túl is” – írja jelentésében Grégor Puppinck. Ezek a nagy alapítványok, NGO-k és egyetemi központok alkotják azt a kört, amelyből a szakértők nagy része származik, és amelyekből tevékenykednek. Ez a globális emberi jogi kormányzás informális hálózatát képezi. A jogász hozzáteszi: „Ez egyszerűen a valóság, az ideológiai aláásás és az egész rendszer eltérítésének lassú munkája” – olvasható a Tűzfalcsoport cikkében.