Spanyolország szívében, a napsütötte Alicante tartományban, két idilli vidéki ingatlanban a béke és megvilágosodás ígéretét árulták, a valóságban azonban veszélyes, tiltott drogokkal kereskedtek – számolt be Téglásy Kristóf, a Drogkutató Intézet (DKI) stratégiai igazgatója. Ez nem „spirituális elvonulás” volt, hanem profithajhászó, szabályt sértő vállalkozás, amely emberek egészségét és életét tette kockára.

Életveszélyes szereket használtak a „tudattágító” programhoz
A rendőrök 11 liter ayahuascát, 117 San Pedro kaktuszt, több üveg varangymérget, valamint vad ruta és mimóza pudica növényi anyagokat foglaltak le.
Ezek Spanyolországban tiltott szerek, mert erős pszichoaktív hatásuk miatt a fogyasztásuk kiszámíthatatlan, sőt életveszélyes következményekkel járhat.
Nem hiányzott a gyógyszerpiacról származó készlet sem: 945 Ritalin tabletta került elő, amelyek szintén nem véletlenül keveredtek a varázsszerek mellé, mivel mind részei voltak a „tudattágító” programnak.
A központ három- és ötnapos „élménycsomagokat” árult, fejenként átlagosan ezer euróért, azaz mintegy négyszázezer forintért. Az ár tartalmazta a szállást, a kísérést és természetesen a tiltott drogokat. A résztvevők – akár húsz fő egy csoportban – hat „spirituális vezető” irányításával merültek bele a „megvilágosodásba”. Csakhogy nem volt orvosi személyzet vagy sürgősségi felszerelés, ha valaki rosszul lett volna, a legjobb esetben is a szerencsére bízták volna az életét.
Ugyanez játszódott le nem olyan rég hazánkban is egy ismert celebbel, akit számos műtéttel és hosszas orvosi kezeléssel tudtak valamennyire helyrehozni.
A szervezők heti rendszerességgel tartottak ilyen eseményeket, évente több százezer eurós bevételt termelve, nagyrészt készpénzben, adóbevallás nélkül, nemzetközi bankszámlákon forgatták a pénzt, hogy eltüntessék a nyomokat. Ez nem spirituális közösség, hanem egy tudatos, üzletszerűen működtetett, határokon átnyúló bűnözői hálózat.
A három fő szervezőt – két férfit és egy nőt – most kábítószer-kereskedelemmel, pénzmosással és bűnszervezetben való részvétellel gyanúsítanak, illetve további öt vezető ellen is folyik a nyomozás – ismertette a stratégiai igazgató.