A Magyar Nemzetben az elmúlt hetekben sorozatban jelentek meg olyan felvételek, amelyeken liberális újságíró, „civil” aktivista és „szakértő” – magyar és külföldi egyaránt – kilép az intellektuális komfort­zónájából, és őszintére veszi a figurát, szinte ijesztően őszintére. Nem bújnak olyan fedőtörténet mögé, mint a demokráciáról vagy a jogállamiságról szóló EU-hablaty, amellyel már a nagypapa is alátámasztotta pőre hatalmi igényét, csak ő még a népi demokrácia és a szocia­lista jogrend kifejezéseket használta. Valamiféle baloldali kényszer lehet ez a fedőtörténet-dolog. Mintha nem mernék nyíltan kimondani: nem, nem akarunk nemzeti és keresztény Magyarországot! Hiszen ha kimondanák, mégis kikből állna össze a hárommilliós szavazótáboruk, amelyre áprilisban számítanak? Azt mondják inkább: demokráciát és jogállamiságot akarnak. Ebbe nehéz belekötni, mindenki azt akarja. Brüsszelben is e díszcsomagoláshoz nyernek támogatást. Mármost ehhez képest a mikrofonoknak gyónókat kivételes őszinteségi roham fogja el. Elmondják, Magyarországot és Lengyelországot kipécézték az EU-ban, ahol örülnének a Fidesz bukásának, az újságírók pedig összejátszanak az álcivilekkel. Kettős mércéről is szól a fáma. Érdekes, Ryszard Legutko is szokott ilyesmiről beszélni, ám ő lengyel jobboldali EP-képviselő, így szabadon nyilatkozhatott tudósítónknak.

Kármentésként indult be az a kommunikációs technika, amelyet 3D-nek nevezhetünk: deny, deflect, deflate. Azaz: tagadd le, tereld el, apaszd le! Hozzátennénk mi is a magunkét: a mikrofon a hibás. Biztos rosszkor volt rossz helyen.

Borítókép: Soros György (Fotó: MTI/EPA pool/Olivier Hoslet)