Soros György, az Izrael-ellenes antiszemita
A milliárdos spekuláns aktívan szervezkedik is a több mint hetven éve létrejött önálló zsidó állam ellen.
A milliárdos spekuláns aktívan szervezkedik is a több mint hetven éve létrejött önálló zsidó állam ellen.

A Black Lives Matter és Antifa mozgalmak a törvénytelen akcióktól sem riadnak vissza.

A Jobbik-tagság fele kilépett, az antiszemitizmus megmaradt – hangsúlyozza Dömötör Csaba.

Az NGO-k ez idáig nem szenvedtek semmiféle érdeksérelmet, a kormány figyelembe vette a Velencei Bizottság véleményét is.

A hírhedt tőzsdespekuláns fütyül mindenre és mindenkire, hiszen törvények felett álló entitás.

Az EJEB egyik szekciójának elnökévé választotta a Soros Györgyhöz köthető Yonko Grozev bolgár bírót.

A koronavírus elleni védekezésről szóló törvény miatt a kormány ellen valóságos hajtóvadászat indult.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.