A felvilágosult, független és mindig objektív hazai médiumok természetesen nem tűzik tollhegyükre ezt a hírt, ahogyan szemérmesen arról sem számolt be egyik portál sem, hogy egy huszonnégy éves angol lányt még kiskorúként rávettek a nemváltoztatásra, amit mostanra megbánt, ezért perli az intézményt, ahol a beavatkozást elvégezték rajta. Keira Bell elmondta: gyerekként fokozatosan alakult ki benne a vágy, hogy változtasson magán, majd az online térben talált rá a nemváltás lehetőségére. Azt mondta, innentől egyik dolog követte a másikat, az angol állam pénzéből működő, kifejezetten nemváltásra szakosodott klinika pedig semmilyen különösebb akadályt nem gördített az egyébként elég drasztikus beavatkozások elvégzése előtt az akkor tizenéves lány elé. Keira így 16 éves korától kezdve három alkalommal kapott egy-egy órás kezelést. Ezt követően úgynevezett pubertásgátló készítményekkel bombázták a fiatal szervezetét, amelyek arra szolgálnak, hogy késleltessék, sőt gátolják a felnőtté válás során végbemenő hormonális változásokat. Egy évvel ezután férfihormonokat kezdett el szedni, majd a szóban forgó klinikán műtéti úton eltávolították a melleit.

Arról sem szólt egyetlen címlapos történet sem az elmúlt időszakban, hogy az Egyesült Államokban a magyar gyermekvédelmi törvényre kísértetiesen hasonlót hozott Florida is, és készül hozni Georgia, nem mellesleg az amerikaiak kétharmadának egyetértésével. Az ok az, hogy egyre gyakrabban fordul elő, hogy az iskolák egyrészt egyetlen igaz­ságként tanítják az LMBTQ- és genderideo­lógiát, másrészt eltitkolják a szülők elől, ha fiuk lánynak, lányuk fiúnak képzeli magát.

Vajon ilyen esetekben miért nem védik a gyerekek jogait azok a szervezetek, amelyek olyan hangosan kampányolnak a szexuá­lis kisebbségek érdekei mellett? Egyáltalán, ezek a szervezetek és NGO-k miért csak az ­LMBTQ-lobbi terjesztésében érdekeltek? Vagy felteszem másképp a kérdést: a Netflix miért nem gyártott még egyetlen sorozatot sem arról, milyen nehéz az élete, a felnőtté válása és a társadalomba való gördülékeny beilleszkedése egy autista gyermeknek? A Coca-Cola miért nem egy Down-szindrómás embert ábrázol plakátjain, ezzel is elősegítve a mássága leküzdését társadalmi szinten?

Miért nem vonul fel a TASZ, a Hintalovon, a Helsinki Bizottság és az egyéb, szexuális kisebbségek jogait oly hevesen védő szervezet például az Európában élő őshonos kisebbségek érdekében, amelyeket alapvető jogaikban korlátoznak? Miért nem látni tőlük és az őket kiszolgáló médiumok hasábjain egyetlen vitriolos hangvételű, ultimátumszintű írást arról, hogy a WHO legújabb, abortusszal kapcsolatos irányelve egészen konkrétan bátorítás az élet kioltására?

Nem. Ők azért küzdenek, hogy a magyar emberek ingerküszöbe is oly mértékig ki legyen tágítva, hogy ne gondoljuk a gyermekünk fejlődésére károsnak, ha szakállas bácsik tűsarkúban és műcicivel a „szabad szerelemre” biztatják az ovisokat. Mert ugye ez csak nekünk, a pókhálós keleten élőknek olyan természetellenes, a haladó nyugat agymosott állampolgárai emellett már szemrebbenés nélkül mennek el. Mert ha már a Coca-Cola, a Netflix, az összes amerikai film és a legnagyobb divatmárkák is szivárványszínbe borulnak, akkor az már biztosan legitim és jó, tehát mi is csináljuk úgy! Tegyük mindenekfelett álló témává a homoszexuálisok jogait, a házasságkötésüket és a gyermekvállalásukat. Más kérdés, hogy azok a még meg nem született gyermekek, akikért a genderlobbi küzd, a fentiek tükrében lassan világra sem tudnak majd jönni. Élve.

Egyébként azon gondolkoztak már, hogy miért nem kapnak legalább ekkora esélyt azok a kisebbségek is, amelyeket valódi és húsba vágó hátrány ér nap mint nap?

A napokban olvastam a hírt, hogy tíz neves pszichiáter nekiment a gyermekvédelmi törvényt bíráló állásfoglalásnak, amelyet a Magyar Pszichiátriai- és a Magyar Pszichológiai Társaság adott ki. Összefoglalójukban megfogalmazzák: „Az állásfoglalás kiegyensúlyozatlan és számos tudományosan alá nem támasztott állítást tartalmaz. Egyoldalú nézőpontot képvisel, miszerint »a nemi identitás és a szexuális orientáció kialakulása környezeti hatással nem befolyásolható«, és ez a nemzetközi és a hazai szakirodalommal is ellentétben áll. A megcélzott törvénnyel szemben megfogalmazott kritikája nem mondja meg, hogy a törvény melyik paragrafusa veszélyeztet, pontosan kiket veszélyeztet, és miért csak egy részt veszélyeztet, illetve kiket stigmatizál és kitől zár el bármiféle információt.”

Ma olyan világot élünk, amelyben semmi sem az, aminek látszik, nehéz a ránk zúduló megszámlálhatatlan mennyiségű információ közül az igazat kihámozni. Nincs más hátra, a belső iránytűnkre kell, sőt muszáj hagyatkoznunk. A felelősség, a gyermekvállalás felelőssége pedig ebben áll ma igazán: olyan muníciót adni a hozzánk tartozóknak, amellyel ebben a kitekert világban is eligazodnak. Például józanok tudnak maradni akkor is, amikor kifordul a világ a sarkából, felnőttként pedig valóban szabad és helyes döntést tudnak hozni a saját sorsukat illetően. Ehhez pedig elsőként nekünk kell tudunk jól dönteni, mert ezen minden túlzás nélkül állítom: generációk sorsa múlik. Például a legközelebbi népszavazáson!

A szerző újságíró

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)