Az elmúlt hetek eseményei mindannyiunkban nyomot hagynak. Amikor Ukrajnában kitört a háború, az első napokban reggeltől estig követtem a történéseket, ahogyan az egész világ. Néztem a képsorokat a menekülő családokról, gyerekekről, akik lehet, hogy többé nem látják az édesapjukat, a nagyszüleiket, a megszokott környezetüket, sőt az is lehet, sosem térhetnek már haza, mert amit eddig otthonnak hívtak, nem lesz többé. Óhatatlanul is nap mint nap megfogalmazódik bennem a kérdés: ha ugyanebbe a helyzetbe kerülnék, vajon meg tudnám védeni a kisfiamat, a szeretteimet? Hogyan oldanék meg egy ilyen borzalmas helyzetet?
Egyáltalán – mit jelent ma, a XXI. században szülőnek lenni? Milyen képességek kellenek ahhoz, hogy – az elvárás és a trendek szerint – mindent jól csináljunk? A szülő fogalma talán teljesen mást fed most, mint száz évvel ezelőtt, de mégis ugyanazt: felelősséggel tartozunk azokért a gyermekekért, akiket mi hívtunk életre. Akkor mi változott?
Nem először találkoztam azzal a hírrel a világhálón, hogy az Egészségügyi Világszervezet, azaz a WHO egészen extrém állásfoglalást adott ki az abortuszokkal kapcsolatban. Azt javasolják, hogy a világon mindenhol korlátozások nélkül el lehessen végezni a beavatkozást, tehát akár a születés pillanatáig mindenfajta különösebb indoklás nélkül meg lehessen szakítani a terhességet. Amíg megpróbálják újra és újra elolvasni a fenti mondatokat, mert nem hiszik el, amit látnak, megerősítem: mindez azt jelentené, hogy akár a kilencedik hónapban is meg lehetne ölni az addig édesanyja oltalmában pihenő babát. Nem mellékes tény az sem, hogy a szervezet említés szintjén sem hívja fel a figyelmet arra, hogy minél idősebb egy baba, minél később akarják elvégezni a terhességmegszakítást, annál nagyobb a beavatkozás kockázata az édesanyára nézve is. Nem csoda, hogy ezt nem tolja az orrunk alá a WHO, ugyanis arra alapozza az irányelvét – amit egyébként sok abortuszpárti szervezet sugall –, hogy az anya joga mindenekfelett áll. Nos, édesapám lányaként ezzel biztosan vitatkoznék!
A felvilágosult, független és mindig objektív hazai médiumok természetesen nem tűzik tollhegyükre ezt a hírt, ahogyan szemérmesen arról sem számolt be egyik portál sem, hogy egy huszonnégy éves angol lányt még kiskorúként rávettek a nemváltoztatásra, amit mostanra megbánt, ezért perli az intézményt, ahol a beavatkozást elvégezték rajta. Keira Bell elmondta: gyerekként fokozatosan alakult ki benne a vágy, hogy változtasson magán, majd az online térben talált rá a nemváltás lehetőségére. Azt mondta, innentől egyik dolog követte a másikat, az angol állam pénzéből működő, kifejezetten nemváltásra szakosodott klinika pedig semmilyen különösebb akadályt nem gördített az egyébként elég drasztikus beavatkozások elvégzése előtt az akkor tizenéves lány elé. Keira így 16 éves korától kezdve három alkalommal kapott egy-egy órás kezelést. Ezt követően úgynevezett pubertásgátló készítményekkel bombázták a fiatal szervezetét, amelyek arra szolgálnak, hogy késleltessék, sőt gátolják a felnőtté válás során végbemenő hormonális változásokat. Egy évvel ezután férfihormonokat kezdett el szedni, majd a szóban forgó klinikán műtéti úton eltávolították a melleit.
