– Nem tulajdonítottam túl nagy dolgot ennek a versenynek, csak szerettem volna játszani egyet a vb előtt. Eléggé szeles volt a terem, nehezen lehetett kontrollálni a labdát, de majd az ilyen körülményekhez is alkalmazkodnom kell – nyilatkozta a TFSE játékosa. – Még jövő héten is szerettem volna részt venni egy thaiföldi, magasabb kategóriás versenyen, de végül haza kell utaznom a válogatott edzőtáborába, úgyhogy a tervezetthez képest korábban megyek haza.
Már hat hete könyöksérüléssel bajlódom, ami kissé nehezíti a felkészülésemet, hiszen alig tudok rendes lecsapást ütni.
Szerencsére Ázsiában is sokat segítettek a fizioterapeuták, és otthon is egyből megnézetem majd.
A világbajnokság után a budapesti versenyt is megcélozza
A 29 éves magyar tollaslabdázó 2023 elején állt már a világranglista 74. helyén is, és noha ezúttal hátrébb helyezkedik el a sorban, az elmúlt idényben nyújtott teljesítményével kiharcolta a szereplést pályafutása első világbajnokságán. A párizsi tornára már ki is tűzte a céljait.
– Örülök és egyben izgatott is vagyok, hiszen nem szabadkártyával vagy más módon, hanem kvalifikáció útján jutottam ki a vb-re. Eb-ken már van tapasztalatom, azokon érzésem szerint bizonyítottam is már, de ez mégiscsak egy világbajnokság lesz, ahol az elit szerepel, így ez teljesen más érzés.
Mindenképp szeretnék legalább egy meccset nyerni, és akár valami nem várt, kimagasló eredményt is elérni, de annak is örülnék, ha játszhatnék egy nagyágyúval. Ám utóbbit nem a legelső fordulóban
– mondta Körösi, aki az őszi terveiről is mesélt lapunknak. – A vb után a világranglista-helyezésem vissza fog esni, amiért az Eb óta alig versenyeztem, de valamit valamiért. Igyekszem a legjobb formámat hozni, és majd ősszel azért szeretnék nagyobb versenyeken, köztük az október végi budapesti International Series-tornán is játszani. Onnan már van bronz- és ezüstérmem, úgyhogy most már egy aranyat is szeretnék.
- A 2025-ös, összességében huszonkilencedik alkalommal kiírt tollaslabda-világbajnokságot augusztus 25. és 31. között rendezik meg a párizsi Adidas Arenában Sándorházi és Körösi részvételével.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!