A magyar sportoló túl hamar érte el a vb-álmát, a kapitány is reagált
Úttörő Eb-érmesünk is páratlan siker kapujában áll a világbajnokságon.
Úttörő Eb-érmesünk is páratlan siker kapujában áll a világbajnokságon.

Nem csupán jó hírek érkeztek a Távol-Keletről, de a budapesti versenyre győzni érkező Körösi Ágnes optimizmusa is töretlen.

Viktor Axelsen nem akar büntetést kapni azért, mert sérült.

Krausz Gergely lesz az első magyar tollaslabdázó férfi egyesben az ötkarikás játékokon.

Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) döntése értelmében a Miskolci Egyetem és Miskolc önkormányzata 2021-ben két egyetemi Európa-bajnokságnak is házigazdája lesz – tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t kedden.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter energiacégektől érkező emberei azoknak dolgoznak, akiktől eddig a pénzt kapták – közölte Menczer Tamás.

Új polgármesterek és képviselők lépnek hivatalba.

Érkeznek a megemelt juttatások, kedvezmények.

A NAV szégyenlistájára is felkerült Csatári Ernő, amiért nem bejelentve foglalkoztatta a dolgozóit.

Tragikus részletek derültek ki a magyar férfi haláláról.

A túlzott hatalomkoncentráció és a kollektív döntéshozatal mellőzése gyengíti az Európai Uniót.

Több civil is megsérült.

A banki ajánlatok összehasonlítása elengedhetetlen ahhoz, hogy a legtöbbet hozzuk ki a fix 3 százalékos hitelből.

Fontos határidő jár le ma.

Visszatért a másodosztályú futball, nem okozott csalódást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.