Hogyan jutunk el a szerelmi bájitaltól az aranylakodalomig?
A programsorozat június 16-tól augusztus 17-ig tart majd.
A programsorozat június 16-tól augusztus 17-ig tart majd.
Befejeződött Zsuffa Tünde Az Ég tartja trilógiája.
A Margitszigeten mutatják be a Szent Erzsébet életéről szóló musicalt.
A szentatya megköszönte, hogy Magyarország befogadta az Ukrajnából érkező menekülteket.
Arra buzdítanak, hogy november 20-án perselyadományaikkal is segítsék a katolikus egyház karitatív és szociális szolgálatát.
Az Ég tartja a Földet musical dallamai modernek és popszerűek.
Cseke Péter rendező szerint az előadás azt üzeni, hogy ma is élnek köztünk szentek.
Az Ég tartja a Földet – Erzsébet, a szerelem szentje című előadást a tervek szerint 2022. február 26-án láthatja a közönség Budapesten.
Az Ég tartja a Földet, állítja azonos című könyvében Zsuffa Tünde.
Az Ég tartja a Földet. Árpád-házi Szent Erzsébet életútjáról írt történelmi regényt az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus sajtófőnöke.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.