A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) körlevelében emlékeztetett: mindössze huszonegy év adatott az egyik legismertebb magyar szentnek, a szolgálatkész fiatalok, az édesanyák és az özvegyek példaképének, Árpád-házi Szent Erzsébetnek. Kifejtették: a tevékeny szeretet földi megtestesítője mégis teljes életet élt, volt vidám gyermek, szerelmes feleség, szerető édesanya, gyászoló özvegy, de mindenekelőtt az elesetteken segítő ember. Rámutattak: Szent Erzsébet meggyőződésből és teljes odaadással tette a jót, így életszentsége a kortársai számára is teljesen nyilvánvaló volt, ezért alig három évvel a halála után már a szentek között tisztelték.
Az MKPK arra hívta fel a figyelmet: Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe minden évben jó alkalom arra, hogy felemeljük tekintetünket saját életünk mindennapi problémáiból, és kinyissuk szívünket a nálunk nehezebb helyzetben lévők felé.
II. András király lánya jól ismerte Szent Jakab apostol figyelmeztetését: „Az embert a tettek teszik igazzá, nem a hit egymagában” – tették hozzá.
Úgy fogalmaztak: Szent Erzsébet élete maga volt a tanúságtétel, tanúságtétel Krisztus és a szeretet határtalansága mellett. Kiemelték: vagyonát teljes egészében a szegények, rászorulók támogatására fordította, csodái, legendái pedig évszázadok óta adnak világszerte iránymutatást kereszténységből és emberségből mindenkinek.
Emlékeztettek: életének megrendítő mozzanata, hogy egyszer a templomban, Szűz Mária előtt levette a fejéről a koronát, és arccal a földre borult, mert úgy érezte, nem lehet díszesebb korona a fején, mint égi édesanyjának. Hangsúlyozták: ebből is látszik, hogy szolgálata nem pusztán öncélú segítés volt, hanem Isten országának tettekben megnyilvánuló hirdetése.
Az MKPK felidézte XVI. Benedek pápa Deus caritas est kezdetű enciklikáját, amelyben azt írta: „Az egyház lényege hármas feladatban mutatkozik meg: Isten Igéjének hirdetése (kerygma-martyria), a szentségek ünneplése (leiturgia), a szeretet szolgálata (diakónia). E három feladat kölcsönösen föltételezi egymást, és nem szakíthatók el egymástól. A szeretetszolgálat az egyház számára nem valamiféle jótékonyság, amit másokra is rá lehetne bízni, hanem a lényegéhez tartozik, tulajdon lényegének mellőzhetetlen kifejezése.” Hangsúlyozták, hogy ezt a lelkületet igyekeznek megvalósítani a karitatív tevékenység során is. Ne feledjük, hogy Krisztus követőinek a rászorulókat segítő szolgálata már a kezdeti időkben kivívta a pogányok csodálatát is, és figyelmüket a keresztény közösségre irányította – jelentették ki, hozzátéve: az egyház kétezer éves történelme során a tagjai minden történelmi korban törekedtek szeretettel segíteni a rászorulókon, így téve tanúságot arról, hogy Krisztushoz tartoznak.
Kifejtették: a Katolikus Karitász munkatársai, önkéntesei azon dolgoznak, hogy a Szent Erzsébet életében megnyilvánuló tevékeny szeretet ma is része legyen az egyházi mindennapoknak. Az ő példája nyomán a Katolikus Karitász is magáénak vallja Ferenc pápa gondolatát, amelyet idén október 19-én a Világélelmezési Fórum résztvevőihez címzett: „Magát az embert kell a figyelem középpontjába állítani, teljes valóságában és minden valós szükségletével együtt, főként a nélkülözőkre gondolva.”
