Hogyan válik egy kislányból szentéletű asszony, egy magyar hercegnőből egy németföldi tartománygróf hűséges felesége, egy királylányból a szegények és a betegek segítője? Árpád-házi Szent Erzsébet (1207–1231), akit a világegyház Magyarországi (német nyelvterületen Türingiai) Szent Erzsébetként tisztel és a szolgáló szeretet példaképeként tart számon, II. András magyar király és – a Katona József Bánk bán című drámájából is ismert – Meráni Gertrúd gyermeke életútja megadja a választ ezekre a kérdésekre.
Bár a középkor- és egyháztörténeti szakirodalom, a szépirodalom is sokat foglalkozott alakjával, Zsuffa Tünde író – a szeptemberben Budapesten megrendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus sajtófőnöke és kommunikációs igazgatója – Az Ég tartja a Földet című regényével számos új megközelítéssel járul hozzá a róla alkotott képünkhöz.
A könyv prózanyelvezete a XIX. század klasszikus szerkezetű történelmi regényeinek elbeszélésmódját és szövegvilágát követi, s ennek jegyében a történeti hitelesség és a párbeszédekre alapozott narrációs technika jellemzi. Valójában inkább prózai keretekben megírt színműként olvashatjuk a fordulatos, kalandos, megdöbbentően realista, ugyanakkor olykor bájosan romantikus, de mindig keresztény spirituális tartalmakat is hordozó regényt (megfilmesítése esetén a forgatókönyvírónak és a dramaturgnak nem lenne nehéz dolga).
A három gyermekével özvegyen maradt, II. Frigyes német-római császár házassági ajánlatát visszautasító, huszonnégy évesen elhunyt, egész életében az elesettekért kiálló Erzsébet a regényben – miután családjával együtt kénytelen távozni a grófi várból – szeretettel és békével vállalja a szegénységet és a nincstelenséget, mivel ezzel is a Megváltót, Jézus Krisztust követi:
„Semmilyen sértés, semmilyen nyomorúság nem tudja szívemből kitépni az ott lakozó szeretetet és békét. És úgy élek ezentúl, ahogy mindig is akartam. Szegény vagyok, mint az Úr volt.”
A regény történetszövésében, cselekményében, karaktereiben történelmi hitelesség és irodalmi fikció megfelelő arányban van jelen, s az egyes szereplők változatos és olykor meglepő értékeket hordoznak. A szigorú, önsanyargató és Erzsébetet is kínzó gyóntatópap, Marburgi Konrád ellenszenves alak (nem véletlenül gyilkolták meg két évvel Erzsébet halála után), míg a személyes tragédiáját követően ferences szerzetesnek állt, falánk és alkoholista Vincentius testvér esendőségében is jóságos és szeretetreméltó.
A kereszténység értékei és a magyar történelmi múlt iránt érdeklődő közönség könnyed elbeszéléstechnikával megírt, hagyományos szerkezetű regényt olvashat Zsuffa Tünde kötetében az egyik legismertebb magyarról, Árpád-házi Szent Erzsébetről, akinek kultusza Dél-Amerikába is eljutott, hiszen a kolumbiai bogotai főegyházmegye – amelynek napjainkban mintegy három és fél millió híve van – védőszentje is ő.
