Egy orvos elárulta, a megsérült Szoboszlai ott lehet-e az Eb-n
A szakember szerint napokba telik a pontos diagnózis megszületése az ilyen sérülések esetében.
A szakember szerint napokba telik a pontos diagnózis megszületése az ilyen sérülések esetében.

A Liverpoolnak több futballistája hiányával is meg kell birkóznia a következő hetekben.

A Manchester City tarolt, a Napoli megdicsőült, Messi aranylabdás lett, Ronaldo meg szaúdi „nagykövet”.

Jürgen Klopp csapata hatalmas fölényben játszott, a gól azonban sokáig nem akart összejönni.

Az Arsenal egymás után másodszor kapott ki, Mikel Arteta szerint most tükörbe kell nézniük.

Csak a meccs előtt derül ki, hogy a magyar középpályás a Newcastle ellen visszakerül-e a Liverpool kezdőjébe.

Az Arsenal gödörbe került, az utolsó három fordulójának mérlege egy döntetlen és két vereség.

A labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya egy interjúban arról is beszélt, mi az ő legnagyobb felelőssége.

A Magyar Nemzet és az Origó is összeszedte a hamarosan véget érő 2023 legkomikusabb sportmomentumait.

A féltávnál első liverpooliakat két játékos, míg az Arsenalt és a Manchester Cityt három-három képviseli.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter embere összepakolt, és faképnél hagyta a riportert.

A párt alelnöke arról írt a közösségi oldalán, hogy őt Magyar Péter kérte fel a képviselő-jelöltségre.

A nevezést április 7-től nyitják meg, és akár SUP-pal is teljesíthető a klasszikus táv.

Tízezer embernek segítenek idén is.

Az Európai Bizottság a saját pénzéből támogatott szervezetek jelentéseire hivatkozva bírálja Magyarországot – írta Dömötör Csaba, aki nyilvánosságra hozta az érintett szervezetek listáját és a támogatások összegét.

Egyes esetekben akár tíz év szabadságvesztést is kiszabhatnak.

Április 12 – A biztos választás.

Bár az AEK nem nyert, Mariosz Iliopulosz klubelnök győztesnek tekinti a csapatát.

Megint tarolnak a magyar filmek a mozikban.

Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke szerint fel kellene oldaniuk az orosz csapatok kizárását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.