Szoboszlai Dominiknek a dicséretekből és a kritikákból is kijutott ebben az idényben, az egyik mérkőzés után a kispadra ültetnék, néhány nappal később az egekbe emelik a magyar futballistát. Most éppen az előbbin volt a sor, a Give Me Sport összeállításában előkelő helyen végzett a csalódást okozó játékosok rangsorában.
Néhány kommentelő kiemelte, kapásból tudna mondani egy tucat Manchester United-játékost, aki nagyságrendekkel rosszabbul teljesít, mint Szoboszlai. A rekordbajnokot csak a tizennegyedik hely illeti meg az angol élvonalban, nehéz lenne olyan ördögöt említeni, aki nem okoz csalódást. A listára is az MU adja a legtöbb játékost, hármat, az első két hely is az övék.
A manchesteriek sokat vártak a nyáron 42,5 millió euróért vásárolt Joshua Zirkzeétől, aki középcsatárként hét bajnokin csak egy gólig jutott, gólpassza pedig nincs, ezzel a rangsor második pozícióját érdemelte ki.
Fernandes az éllovas, Szoboszlai lemaradt a dobogóról. Fotó: AFP/Miguel Riopa
Az aranyérem Bruno Fernandes nyakába került. A portugál klasszist a Sir Alex Ferguson utáni évtized legfontosabb igazolásának nevezi a szerző. Fernandes eddig a világ legeredményesebb középpályásai közé tartozott, de az idényben már ő sem villog, és szépen, lassan a csapat szurkolótáborának a bizalmát is elveszti.
Ehhez az is hozzájárul, hogy a 30 éves játékos esetében a gólok száma nem, a piros lapoké viszont meredeken emelkedik. Fernandes 240 találkozón húzta magára a United mezét anélkül, hogy kiállították volna. Szeptember végén aztán a Tottenham Hotspur elleni bajnokin begyűjtötte az első piros lapját (amit aztán a klub fellebbezése után visszavont az Angol Labdarúgó-szövetség), négy nappal később pedig a Porto elleni El-meccsen rögtön a másodikat is.
Az ő esetében aligha lehet vitatkozni a helyezésével. Szoboszlaiéval annál inkább.
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.