Eljött a nap, amire Szoboszlai várt és amibe Kerkezék rondíthatnak bele
A Premier League-ben délután két magyar is pályára lép, ráadásul egymás ellen egy ikonikus stadionban, az Anfielden.
A Premier League-ben délután két magyar is pályára lép, ráadásul egymás ellen egy ikonikus stadionban, az Anfielden.

Czvitkovics Péter fiatalon majdnem elkallódott, később a Bajnokok Ligájában is játszott.

Csupán akkor lenne okunk elgondolkozni, ha netán Szoboszlai Dominik a magyar válogatott mérkőzése előtt térdelne le.

Szombaton 16 órakor a Bournemouth a Liverpoolnál vendégeskedik a Premier League 2. fordulójában.

A Liverpool menedzsere szerint a magyar középpályása igazi topjátékos, aki három poszton is játszott a Chelsea ellen.

Kerkez a meccs legjobbja lett a Premier League-ben, ahol Szoboszlai is bemutatkozott, Orbán Szuperkupát nyert.

A Liverpool magyar középpályása több játékpercet kapott élete első Premier League-mérkőzésén, mint a csapattársa, Mohamed Szalah.

Egykori salzburgi edzője szerint a Liverpool magyarja már most világklasszis futballista.

Harry Kane 3-0-s vereséggel kezdett a Bayernnel, Dani Olmo szerezte mindhárom lipcsei gólt a német Szuperkupa-döntőn.

A Liverpool csütörtökön prezentálta a szurkolóknak a csapat harmadik számú mezét.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Rekordtermelés, hálózati feszültségek és dráguló fosszilis tartalékok rajzolják át az európai energiamixet.

Forgalmi és közlekedési információk kedden délelőtt.

Mártélyon és Mórahalmon is nagy sikere volt a kormányfőnek.

Magyar Péter pártja nem a magyar emberek érdekeit képviseli – közölte Szentkirályi Alexandra.

Az európai vezetők sorra reagálnak a davosi beszédre.

Brüsszel döntéseinek árát a családok fizetik meg.

Az amerikai elnök szerint először közeledtek az álláspontok.

Általában boltban vásároljuk meg, pedig egyszerűbb elkészíteni, mint gondolnánk.

A világranglista 91. helyén álló sportoló nem akar kezet fogni a magyar játékossal, s egyelőre hajthatatlannak tűnik.

A Tényellenőr megvizsgálta, hogy helytállóak-e a globális civil szervezet jelentésének megállapításai.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.