Takács Péter: Az ellátott esetek, nem az ágylábak száma a lényeg
Az államtitkár szerint az orvostudomány fejlődése miatt szükség van a kórházak profiljának átalakítására, ugyanakkor ez nem jelent intézménybezárásokat.
Az államtitkár szerint az orvostudomány fejlődése miatt szükség van a kórházak profiljának átalakítására, ugyanakkor ez nem jelent intézménybezárásokat.

Jövő márciusban újabb nagy emelés várható.

Takács Péter államtitkár elmondta, hogy a Belügyminisztérium elkötelezett a szféra béremelése mellett.

A Belügyminisztérium a továbbiakban is tartja magát ahhoz a higgadt szakmai párbeszédhez, amit eddig fenntartott – mondta a Magyar Nemzetnek Takács Péter.

Augusztus 1-től egységes szervezetbe tömörülnek az egészségügyi hatósági feladatok Magyarországon. Az átalakítások célja a rendszer egyszerűsítése és a hatékonyság növelése.

Az államtitkár elmondása szerint 2022 és 2023 a változás éve az egészségügyben.

Az új struktúrát eddig hat vármegyében vezették be, az ügyeleti rendszer kiterjesztése szeptemberben folytatódik.

A március végén átadott 14 új mentőautó után újabb tizenkilenc jármű állt szolgálatba az Országos Mentőszolgálatnál.

Azt állítani, hogy az abortuszok száma növekedett, egyértelműen a közvélemény félrevezetése a DK részéről. Ennek az ellentéte igaz.

A részmunkaidős foglalkoztatás esetén a mostani alapbéremelés a munkaidő teljes munkaidőhöz viszonyított arányában jár.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

77 évesen kórházban hunyt el.

A Szentmihályi út és a Kerepesi út kereszteződésében dolgoznak a tűzoltók.

Mindenki meneküljön a Tisza-reformoktól, szégyen és gyalázat a nyugdíjak megadóztatása – fakadt ki a miniszter.

A miniszterelnök Brüsszelben már olvasta ezeket a javaslatokat.

Több régióból is jelentős károkról érkeztek jelentések.

A magyar miniszterelnök a migráció veszélyeire hívta fel a figyelmet.

Úgy támogatja a gazdagokat, hogy nincs rá szükségük, miközben a szegények nem kapják meg a segítséget.

Most évekre börtönbe kerül.

Talán nem is meglepetés, inkább ez a papírforma a női kézilabda-vb-n.

„Drámai inflációs válságokkal néztek szembe az európai országok, s ezeknek a hatása az emberek mindennapi életének színterén is megjelenik.”
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.