Megindokolta a minisztérium, miért kell ellenőrizni az orvosokat

Az egészségügyben jelenleg folyó ellenőrzésekről szóló negatív hírek köszönőviszonyban sincsenek a valósággal – mondta a Magyar Nemzetnek a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára. Takács Péter felhívta a figyelmet: az ellenőrzések a betegközpontú egészségügyi ellátás hatékonyabbá tétele érdekében, szakszerűségi és hatékonysági célok alapján történnek.

2024. 04. 30. 17:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Viszont a járvány régen elmúlt. Ott kell lenni rendelési időben, és azon túl is még négy óra rendelkezésre állási kötelezettsége van a háziorvosnak, ami a finanszírozási szerződésben és a működési engedélyben is rögzítve van – hangsúlyozta Takács Péter. Mint fogalmazott:

joggal várja el a magyar állampolgár, hogy a biztosításáért cserébe az orvos megfelelő szolgáltatást nyújtson, tehát rendelési időben legyen a helyén.

– Az orvosok döntő többsége tisztességesen végzi a munkáját, de az egész magyar orvostársadalomnak az az érdeke, hogy a tisztulási folyamat végbemenjen – jegyezte meg. Elmondása szerint ugyanezt ellenőrizik a szakrendelőkben is, ugyanis több helyen irreálisan hosszú a várakozási idő, amellyel egyes orvosok a magánszolgáltatás irányába próbálják terelni a beteget. – Az etikátlanul viselkedő orvosok az egész magyar orvostársadalomra árnyékot vetnek – emelte ki.

Mint mondta, a Magyar Orvosi Kamara és a Belügyminisztérium céljai közösek: akik visszaélnek a betegek kiszolgáltatott helyzetével, azokat kellő szankcióval kell sújtani.

Az államtitkár kitért egy harmadik, speciálisan budapesti problémára is. – A fővárosi kórházakban az elmúlt időszakban egyre többször fordult elő, hogy lemondták az akut fekvőbeteg-ellátást, ezért a beteg néha órákig körözött a mentőautóban fekve, míg végre valamelyik kórház fölvette – mutatott rá Takács Péter. Ezért elrendelte az Országos Kórházi Főigazgatóságnál, hogy vizsgálják meg, valósak-e a lemondási okok.

– Nagyon gyakran az intenzívágyak telítettségére vagy műszaki problémára hivatkoznak. Ilyenkor akár éjszaka is kimegy egy ellenőrző csapat, és megnézi, hogy a probléma valóban fennáll-e

– fejtette ki. Szavai szerint „elfogadhatatlan, hogy egy beteg órákat töltsön a mentőautóban Budapesten, ahol van 27 kórház, és egyik kórházból a másikba ingázzon azért, mert különböző okok miatt lemondják az ellátást”. Azonban amióta bevezették az ellenőrzést, harmadára esett vissza az éjszakai lemondások száma – tette hozzá.

Természetesen az az állítás sem felel meg a valóságnak, hogy az ellenőrök jelenléte a betegek életét veszélyeztetné. Az ellenőrzések során a betegellátás folyamatát soha semmilyen körülmények között nem zavarhatják meg az ellenőrök. Szerinte teljesen hamis az az állítás is, hogy igazoltatással akarnák ellenőrizni, hogy bent fekszik-e a beteg, mert a kórház csak akkor kapja meg érte a pénzt. Mivel az ellenőrök nem rendőrök, hanem köztisztviselők, ilyen jogosultságuk nincs is.

– Felhívom az önmagát függetlenként és objektívként definiáló média figyelmét, hogy cserélni kell a szakértőiket, mert nagyon nincsenek képben

– fogalmazott Takács Péter. Emlékeztetett, nemrégiben lépett hatályba az a rendeletcsomag, amely az orvostudomány fejlődésére reagálva radikálisan csökkentette a finanszírozási küszöböt megszabó alsó határnapok mértékét, így egyetlen kórház sem kényszerül arra, hogy pénzügyi okokból az indokoltnál tovább tartsa bent a gyógyult betegeket. – Javaslom a dollármédiának, hogy váltsa le a szakértőit olyanokra, akik olvassák a Magyar Közlönyt – jegyezte meg az államtitkár.

Borítókép: Takács Péter (Fotó: Teknős Miklós)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.