Rafael Nadal kihagyja a Roland Garrost, és jövőre befejezi a teniszt
A 22-szeres Grand Slam-bajnok Rafael Nadal a karrierjét érintő fejleményekről nyilatkozott.
A 22-szeres Grand Slam-bajnok Rafael Nadal a karrierjét érintő fejleményekről nyilatkozott.

A szerb teniszező negyeddöntős vereséggel búcsúzott Rómától és a világelsőségtől.

A párosban wimbledoni bajnok Taróczy Balázs az ATP honlapjának beszélt Alcaraz-verő honfitársáról.

A Carlos Alcarazt legyőző fiatal magyar nagyon élvezi, hogy különösebb teher nélkül teniszezhet.

A magyar teniszező világszenzációt okozott, pedig évekig idehaza is riválisa árnyékban élt.

A huszonhárom éves magyar teniszező Rómában érte el eddigi legnagyobb sikerét.

Madridban olyan történt, amire hasonló versenyen korábban még nem volt példa.

A 41 éves teniszlegenda tavaly megfogalmazott kívánsága hónapokon belül teljesül.

Mindkét klasszis kihagyja a salakpályás Grand Slam-torna egyik legfontosabb felvezetőversenyét.

A fiatal dán Holger Rune bevallotta, hogy a pályán kívül nem viselkedik úgy, mint egy öntelt hólyag.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A becsmérlő megjegyzésre válaszolt Szentkirályi Alexandra.

Ott a pont – osztotta meg a Fidesz frakcióvezetője egy tiktoker videóját.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója bemutatta, hogyan mentek feledésbe a parázs viták.

A XVI. kerület polgármestere szerint már most jobban és olcsóbban végzik el a munkát, gyakran a főváros helyett is.

A frontokon továbbra sincs látványos fordulat.

Ezeket a kérdéseket járta körbe a Mandiner Erőtér című geopolitikai elemzőműsorában a házigazda, Pócza István és állandó vendégei, Horváth József és Földi László.

Az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiája nem kertel: az Európai Unió birodalmi törekvései teljes kulturális összeomlásához vezethetnek.

Washingtonban pénteken elkészítették jövő évi világbajnokság csoportbeosztását.

Nehezen csikarta ki a döntetlent a magyar válogatott a Japán elleni mérkőzésen a vb középdöntőjében.

A Nélküled útja a panteonig.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.