Marozsán Fábián már tavaly betört a legjobb kétszáz közé a férfiteniszezők világranglistáján, ám a legnagyobb tornákon nem vett részt, a teljes évet a challenger touron versenyezte végig. Idén megpróbálkozott a szintlépéssel, az Australian Open selejtezőjében azonban nem nyert meccset, a Davis-kupában elveszítette a franciák elleni sorsdöntő, ötödik mérkőzést, majd első három ATP-tornáján sem járt sikerrel a kvalifikációban. A mérföldkő végül az első háromnál sokkal jelentősebb ATP-versenyen lett meg Marozsán Fábián számára: Rómában, a nagy hagyományokkal bíró Italian Openen jutott fel a főtáblára.
Marozsán Fábián óriási lépést jelentő mérföldköve
Szerdán kezdődnek a főtáblás küzdelmek a római ATP 1000-es salakpályás versenyen, amely a Roland Garros utolsó, igazán jelentős felvezetőtornája. A férfiak között az alanyi jogon főtáblás Fucsovics Márton mellett játszhat a mesterversenyen Marozsán Fábián is, aki karrierje eddigi legnagyobb sikerét érte el a sikeres kvalifikációval.

Marozsán tehát előbb lett főtáblás ATP 1000-es versenyen, mint a kisebb presztízsű 500-as vagy 250-es versenyek egyikén. A huszonhárom éves magyar teniszezőnek ehhez két meccset kellett nyernie a selejtezőben, előbb a kazah Timofej Szkatov, majd a brazil Felipe Meligeni Alves ellen nyert.
– Én még nem vagyok ezen a szinten, hogy ilyen fontos helyzetben legyőzzek egy ilyen jó játékost, látom, hogy van még fejlődnivalóm, különösen a szervában. Szeretnék idén legalább egy GS-verseny főtáblájára feljutni. ATP-versenyeken is indulok majd, meg akarom méretni magam azon a szinten is, hogy lássam a különbséget, s hogy képes vagyok-e győzni – nyilatkozta februárban, a Davis-kupa-vereség után Marozsán arról, hogyan készül az idei, nehezebb tornákkal tarkított versenynaptárjára.
A mostani siker mindenképp jót tehet a magyar teniszező önbizalmának, aki jelenleg a 135. helyen áll a világranglistán.
Rómában női versenyt is rendeznek. Bondár Anna sikerrel vívta meg a selejtezőt, a főtábláért a spanyol Marina Bassols ellen nyert. Gálfi Dalma a selejtező második fordulójában viszont kikapott az amerikai Taylor Townsendtől, így ő nem indulhat a főtáblán, hacsak visszalépések miatt nem lesz belőle szerencsés vesztes.
További Sport híreink
Borítókép: Marozsán Fábián (Fotó: MTSZ/Kovács Anikó)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Nobel-díjas tisztelgés a világ legjobb csapatainak részvételével a magyar fürdővárosban
A 47. magyar kerékpár körversenyt 2026. május 13. és 17. között rendezik meg.

Klujber Katrinék közvetlenül a román meccs előtt váratlan nehézséggel szembesültek
Japán a Svájc elleni mérkőzésen is igazolta, hogy nem szabad félvállról venni.

Román veszedelem, kézilabdázónőink a góllövőlista vezetője ellen + videó
Sorina Grozav három meccsen 24 gólt szerzett, és kiosztott 11 gólpasszt is.

A kézisek már a sorsdöntő vb-meccs előtt találkoztak az ellenféllel, nem lett vidám a vége
A Győr korábbi klasszisa a kislánya nélkül folytatja a világbajnoki szereplését.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Nobel-díjas tisztelgés a világ legjobb csapatainak részvételével a magyar fürdővárosban
A 47. magyar kerékpár körversenyt 2026. május 13. és 17. között rendezik meg.

Klujber Katrinék közvetlenül a román meccs előtt váratlan nehézséggel szembesültek
Japán a Svájc elleni mérkőzésen is igazolta, hogy nem szabad félvállról venni.

Román veszedelem, kézilabdázónőink a góllövőlista vezetője ellen + videó
Sorina Grozav három meccsen 24 gólt szerzett, és kiosztott 11 gólpasszt is.

A kézisek már a sorsdöntő vb-meccs előtt találkoztak az ellenféllel, nem lett vidám a vége
A Győr korábbi klasszisa a kislánya nélkül folytatja a világbajnoki szereplését.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!