Hiába győzött Genkben, a Fradi esélyei továbbra is jóval kisebbek a továbbjutásra
Európa-liga a számok bűvöletében: sokan bizakodhatnak, de többen már most temethetőek.
Európa-liga a számok bűvöletében: sokan bizakodhatnak, de többen már most temethetőek.

Az eddig megkeresett 7,91 millió euró – átszámítva nagyjából 3,1 milliárd forint – tovább növekedhet 1,75 millió euróval, ha sikerrel veszi a cseh Viktoria Plzen elleni visszavágót.

A Fradi már negyeddöntős a női kézilabda BL-ben, míg a norvég gárda számára létfontosságú a továbbjutás szempontjából, hogy nyerjen Érden.

A zöld-fehérek csatárainak sürgősen meg kell találniuk a góllövő cipőjüket, hiszen a tavaly decemberi, PAOK elleni találkozó óta képtelenek betalálni nemzetközi meccsen.

A Malmö elleni siker után jött két vereség, és ma már az a kérdés, miként tud egyáltalán továbbjutni a Fradi az Európa-liga egyenes kieséses szakaszába.

A Liverpool eddig hibátlan mérleggel jutott be a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe.

Az RB Leipzig 1-0-ra kikapott az Inter vendégeként, így öt lejátszott mérkőzés után továbbra is pont nélkül áll a Bajnokok Ligájában.

A 36 fős mezőnyből csak a 31. helyre rangsorolja, mindössze 22,7 százalék esélyt adva a zöld-fehéreknek a tavaszi, egyenes kieséses szakasz megélésére.

Nincs számolgatás, női kéziseink nekimennek Hollandiának, aztán a sors majd eldönti, kivel játszunk a negyeddöntőben.

A kapitány szerint a második félidő eleji zavar ezúttal szerencsére belefért.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A családi borászat célja betörni az ázsiai piacokra.

A tűzoltók hamar eloltották a lángokat.

Néhány hét múlva a hegek is eltűnnek.

A balliberális polgármesternek megmaradt a többsége a közgyűlésben.

A csúcs új korszakot nyitott a magyar-amerikai kapcsolatokban.

A külügyminiszter új felvétellel jelentkezett.

A mostani vonatszerencsétlenség már a második hasonló eset egy hónapon belül.

Már nem Damir Krznar az Újpest vezetőedzője.

A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.

Bejelentette távozását a BBC News első embere is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.