A végletekig feszítik a húrt
A baloldal kormányzási gyakorlatát jól ismerjük. Szerintük úgy kell politikát csinálni, hogy rá kell ijeszteni az emberekre.
A baloldal kormányzási gyakorlatát jól ismerjük. Szerintük úgy kell politikát csinálni, hogy rá kell ijeszteni az emberekre.
A német ökopárt szerint Orbán Viktor szavazói senkinek nem lehetnek a barátai.
A tudományos szocializmus professzorából átöltözött politológus néhány, nagyon szakértő jóslatával már pofára esett.
Az eddig ellenzéki Zöldek és szabaddemokraták a német választás igazi győztesei.
Az SPD a szavazatok 25,7 százalékát gyűjtötte össze, a Kereszténydemokrata Unió (CDU/CSU) 24,1 százalékot szerzett.
A szakértők egyetértettek abban, hogy a jobbközép uniópártokat komoly érvágás érte.
Az exit poll felmérések alapján fej fej mellett végeztek a szociáldemokraták és az uniópártok.
A koalíciós tárgyalásokon is múlhat, hogy a három jelölt közül ki lesz Angela Merkel utódja.
A Nemzeti Választási Iroda nem állapított meg választási csalást.
Az NSZEP-nek „igaza volt”, a „régi nácik” Kohl és társai, az újak pedig Maassen és Friedrich Merz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A DK politikusa családon belüli erőszakkal vádolta meg az egykori miniszterelnök-jelöltjüket, aki nagyot akart mondani Dobrev Klára szerelmi életéről.
A hadköteles férfiak sehol sincsenek biztonságban.
Az NGO-kifizetési adatbázisok alapján a Pride szervezőit komoly pénzekkel támogatta Brüsszel, amely mintegy utasította a szervezeteket a rendezvény megtartására.
A cukkini könnyen megromlik, ha nem megfelelően tároljuk – de egy kis odafigyeléssel sokkal tovább friss maradhat, és az ízét is megőrzi.
Markó Béla a napokban Magyar Péterék gyér érdeklődés mellett zajló táborában tűnt fel.
Meg kell-e védenie magát Magyarországnak az iszlamista Nyugattal szemben?
A Vörösök egyelőre nem készülnek újabb ajánlattal a Newcastle svéd csatáráért.
Markó Béla a napokban Magyar Péterék gyér érdeklődés mellett zajló táborában tűnt fel.
A Vörösök egyelőre nem készülnek újabb ajánlattal a Newcastle svéd csatáráért.
Zuckerberg szerint ezt az erőt az emberek kezébe kell adni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.