Egy röpke „színest” talán megérdemel Vona Gábor, aki a minap bejelentette: elindul a 2026-os választáson. A Második Reformkor vezetője a gyöngyösi választókörzetben egyéni képviselőjelöltként méreti meg magát. Újbóli hadba lépését ekképp indokolta: „Kormányt kell váltanunk, mondhatnám úgy is, hogy Orbán Viktornak mennie kell.” Azt is közölte, a következő napokban minden pártnak levelet ír, hogy folytassanak párbeszédet, és amiben csak lehet, működjenek együtt a választásig. Így talán – ezt már én teszem hozzá – pár napig róla fognak beszélni.
Szimpla röhej. Ugyan mi várható egy olyan leharcolt politikustól, aki harsány antiszemitizmusát előbb idétlen cukiskodásra, majd markáns balra igazodásra, később vloggerkedésre, végül tévéjópofizásra váltja? Tökéletesen fogalmazott 2018-ban az a székely öregember, aki az Erdélyben hercigeskedő Jobbik-elnök szemébe mondta: egy disznóólat sem bízna rá. Én sem.
Ez a hajó már a Spinoza-házban léket kapott.
Jómagam osztom Novák Elődnek, a Mi Hazánk Mozgalom alelnökének egy korábbi, ide illeszthető megjegyzését:
Vona Gábor nekünk már bemutatkozott, köszönjük. […] Az Iráni Forradalmi Gárda hazánkba hívásától kezdve a TV2 és az RTL Klub helyének sóval való behintéséig számos markánsnak szánt, de inkább komolytalan javaslata volt. A szórakoztatóiparban kéne inkább elhelyezkednie.
A mostani kommentelők sem lelkesednek a demenciás támogatókra spekuláló Vonáért: „Egyszerűen elfogyott a pénzed, és úgy döntöttél, megélhetési politikusnak állsz” – írja egyikük. Egy másik (sok lájkot kap) szűkszavúbb: „Parazita.”
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Disznó, Rákosi
A tiltott disznóölés – a feketevágás – az ötvenes években lett büntetőjogi kategória.

Legyűrtük a zimankót
A megmászott akadály melegíti fel az ember szívét az évek távolából.

Óbalsors
Bajnai Gordon, a Brüsszelből kirendelt ellenzéki ceremóniamester egy múlt heti HVG-interjúban kiadta az ukázt.

A zuglóiaknak tetszik
Hogy hoz-e valamit az ellenzék konyhájára egy-egy ilyen Hadházy-kíntorna? Nem úgy néz ki.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Legyűrtük a zimankót
A megmászott akadály melegíti fel az ember szívét az évek távolából.

Óbalsors
Bajnai Gordon, a Brüsszelből kirendelt ellenzéki ceremóniamester egy múlt heti HVG-interjúban kiadta az ukázt.

A zuglóiaknak tetszik
Hogy hoz-e valamit az ellenzék konyhájára egy-egy ilyen Hadházy-kíntorna? Nem úgy néz ki.

Egy kemény legény
Melegítőben, baseballsapkában szokott üldögélni az öltönyös, nyakkendős Gulyás miniszterrel szemközt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Disznó, Rákosi
A tiltott disznóölés – a feketevágás – az ötvenes években lett büntetőjogi kategória.

Legyűrtük a zimankót
A megmászott akadály melegíti fel az ember szívét az évek távolából.

Óbalsors
Bajnai Gordon, a Brüsszelből kirendelt ellenzéki ceremóniamester egy múlt heti HVG-interjúban kiadta az ukázt.

A zuglóiaknak tetszik
Hogy hoz-e valamit az ellenzék konyhájára egy-egy ilyen Hadházy-kíntorna? Nem úgy néz ki.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!