Hölvényi György: A béke mindannyiunk küldetése
– A kelet-európai béke révén megőrizhetjük az EU egészének stabilitását – hangsúlyozta a kereszténydemokrata EP-képviselő.
– A kelet-európai béke révén megőrizhetjük az EU egészének stabilitását – hangsúlyozta a kereszténydemokrata EP-képviselő.

Az elmebaj nyugaton fősodorrá vált, de nekünk távol kell tartanunk magunktól a vallási megszállottakat.

„Az ember ne járjon templomok felé, ha tiszta levegőt akar szívni” – rikoltoz Nietzsche, hogy elijessze filozófiájától az exoterikus érdeklődőket.

A köztársasági elnök arra buzdít mindenkit, jelölje meg a népszavazáson, hogy mely vallási felekezethez tartozik.

A katolikus egyház arra biztatja a híveket, hogy a népszámláláson vallják meg hitüket.

A református nemzetstratégia is hozzájárulhat a magyarság megmaradásához.

Ha az ember nem jelöl ki világos, távlati célokat az életében, akkor könnyen bajba kerülhet.

India hamarosan maga mögé utasítja Kínát, és a világ legnépesebb országa lesz.

Most a rendőrség is elismerte, hogy az életvédő nagymamának joga volt az utcán imádkozni.

Vallási, lelkiismereti okokból is megtagadhatja az ellátást az orvos.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Telefonon csapták be az időseket.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.