Kapcsolat van a húsfogyasztás és betegségek hosszú sora között

Kapcsolatot talált a rendszeres húsfogyasztás és a nem daganatos betegségek hosszú sora között egy nagy létszámmal végzett brit kutatás – írja az Origó.

Forrás: origo.hu2021. 03. 04. 10:19
null
Egy fűszerezett hús vár az elkészítésére Forrás: Pexels
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erős bizonyítékok utaltak már arra, hogy a vörös húsok és a feldolgozott hústermékek (egyebek mellett szalonna, kolbász) túlzott fogyasztása összefügghet a vastag- és végbélrák kockázatának növekedésével.

Mostanáig azonban nem volt világos, hogy az erős húsfogyasztás emeli-e más, nem daganatos betegségek kockázatát.

A kérdést csaknem 475 ezer brit felnőtt adatainak elemzésével tisztázták a tudósok. Az alanyok a 25 leggyakoribb, kórházi kezelést igénylő, nem rákos megbetegedését vizsgálták meg. A kutatás elején a résztvevőknek ki kellett tölteniük egy kérdőívet, amely a táplálkozási szokásaikat – köztük a húsfogyasztást – tartalmazta. Ezután átlagosan nyolc éven át követték őket nyomon.

Akik rendszeresen, vagyis heti háromszor vagy ennél is többször ettek húst, azok a kevés húst fogyasztókhoz képest nagyobb valószínűséggel dohányoztak, ittak alkoholt, ám kevés gyümölcsöt és zöldséget, rostot és halat ettek, valamint inkább voltak túlsúlyosak és elhízottak.

Egy fűszerezett hús vár az elkészítésére
Fotó: Pexels

A fenti tényezőktől megtisztított adatok alapján megállapították, hogy a vörös hús túlzott fogyasztása együtt a feldolgozott hústermékek evésével az iszkémiás szívbetegség,

a tüdőgyulladás, a divertikulózis – a vastagbélben kialakuló kis kitüremkedések -, a bélpolip és a cukorbetegség kockázatnövekedésével függ össze. A húsfogyasztás napi hetven grammos emelkedése például az iszkémiás szívbetegség 15 százalékos, a diabétesz 30 százalékos kockázatfokozódását hozta magával.

A szárnyasok megnövekedett fogyasztása a gyomor- és nyelőcsövi reflux, a gyomor- és bélgyulladás, a divertikulózis, az epehólyag és a diabétesz fokozott kockázatával függött össze. Minden újabb 30 gramm szárnyashús napi fogyasztása 17 százalékkal nagyobb reflux- és 14 százalékkal magasabb diabéteszkockázatot jelentett.

a legtöbb összefüggés mérséklődött, amint a testtömeget is figyelembe vették. ez arra utal, hogy az összefüggéseket részben a rendszeres húsfogyasztók nagyobb testtömege okozza.

Azt is megállapították, hogy a feldolgozatlan vörös hús és szárnyas fogyasztása a vashiányos vérszegénység kisebb kockázatával függött össze, ellenben a feldolgozott húskészítmények nagyobb bevitele nem volt kapcsolatos a vérszegénységgel.

Az eredeti cikket ITT érheti el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.