Felrobbantják a dévényi millenniumi emlékművet

Klebelsberg Kuno nem érti Nyugat-Magyarország elcsatolása kapcsán, hogy mer fellépni ellenünk hódítóként egy másik legyőzött ország, Ausztria. Felrobbantják a dévényi Árpád-szobrot. Erdélyben szervezkedik a magyarság a románok hatalmaskodása ellen. A Lenin-fiúk által meggyilkolt Fery Oszkár csendőrtábornokról utcát készülnek elnevezni.

Fery Oszkár Forrás: Fotó: Wikipédia

Nem csillapodik a hatalmas felháborodás az antant azon szándékával kapcsolatban, hogy Nyugat-Magyarországot elcsatolják és Ausztriának adományozzák. A Nyugat-magyarországi Liga és a Területvédő Liga tiltakozó gyűlésén zsúfolásig megtelik a vármegyeháza január 12-én. A Budapesti Hírlapban Rákosi Jenő úgy értékel: „A rúd a gyűlésen Ausztriára járt rá, mert Ausztria szerepe ebben piszkos és perfid. Ha, így okoskodott Klebelsberg Kuno gróf egyik hatásos részén a beszédének: ha a győzők és segítőtársaik hódítani akarnak, azt meg lehet érteni. De Ausztria nem győző, Ausztria legyőzött ország, hogy meri hódításra kinyújtani a kezét annak a birtokára, aki szövetségese volt és védte a harc veszedelmeiben.” Szerinte a gyűlés fénypontja a végére esett, amikor egy ifjú ember, Nagy Iván a dunántúli fiatalság üzenetét hozva azt mondta lelkes taps közepette: „Mi nemcsak unokák, honfoglaló ősök unokái vagyunk. Mi ősök is vagyunk, eljövendő unokák ősei, akik tartozunk unokáinknak ezt a földet hiánytalanul átadni, úgy, mint ahogy mi kaptunk őseinktől. És fogadjuk, hogy átadjuk.”

Gróf Klebelsberg Kunónak, a későbbi ikonikus kultuszminiszternek a gyűlésen mondott beszédét a Pesti Napló is idézi: „Az entente keleti politikája balkanizálni fogja egész Kelet-Európát. Sajnos, ez gyorsabban következik be, mintsem hittük. […] A magyar becsület nem engedi, hogy mi Sopront odaadjuk. Ha volna oly diabolikus erő, amely tőlünk mégis elvenné, mi ezt soha elfelejteni nem tudnánk. Ezt én mondom, aki mindig hatvanhetes politikus voltam és akinek ereiben osztrák vér is folyik.”

A Magyarország 15-én Hogyan pusztult el a dévényi Árpád-szobor? címmel hoz le egy cikket: „A pozsonyi Magyar Ujság közli feltűnő szedéssel, hogy a dévényi Árpád-szobrot négy ismeretlen civilruhás egyén felrobbantotta. Az emlékmű teljesen elpusztult. A katonai és polgári hatóságok kijelentették, hogy a merénylet egyéni akció, ehhez hivatalos körök beleegyezésüket nem adták (?). A nyomozás megindult.”

Erdélyben ezalatt szervezkedik a magyarság a románok hatalmaskodásaival, jogtalanságaival szemben. A Magyarország 12-én arról ír, hogy „Bethlen Istvánt Erdélybe várják”. Egy Erdélyből jött politikus elmondja a lapnak: „A románok budapesti szereplésükkel a magyarországi magyarok előtt – erdélyi erőszakoskodásaikkal az erdélyi magyarok előtt igen sokat ártottak maguknak. [...] A Kolozsvárról kiindult akció élén ismert nevű kolozsvári emberek állanak, de a szervezkedés kiterjed a Székelyföldre is, s a Székelyföld vezetői is ott lesznek a magyarság egységes állásfoglalásánál. A Székelyföldön és a magyar empóriumokban bizakodással és reménykedéssel tekintenek az akció felé, mert mindenki bízva bízik abban, hogy az erdélyi magyarság Budapesten élő vezérei mielőbb lemennek Erdélybe és ott állanak a magyarság élére. Az erdélyi magyarok Bethlen Istvánt várják, aki – ha a viszonyok konszolidálódnak – bizonyára lemegy Erdélybe, s a Székelyföldre vérei közé, hogy ott folytassa megkezdett munkáját.” A legázolt Erdély című írásukban 15-én az elnyomatás részleteit is kifejtik. „A legközönségesebb polgári ügyekben is katonai bíróság dönt, s így természetes, hogy az ítéletek kemények, de igen gyakran halálosak is. [...] a rendőrség és katonaság pincéi zsúfolásig teltek meg az összefogdosott és megkínzott emberekkel. […] A baksis-rendszer végigvonul és uralkodik a közigazgatás minden ágában, de a legmagasabb fokát a vasutasoknál éri el, ahol a legkisebb szállítmányok továbbítása is nagyon tekintélyes összegű baksison felül azzal a rizikóval jár, hogy a szállítmányt útközben maguk a vasutasok dézsmálják meg.”

A Pesti Hírlap szemlézi 12-én a párizsi La Lanterne cikkét, amely hazánkról ír. „A mosolygó magyar fővárosnak sohasem volt ilyen szomorú karácsonya, mint az idén. […] Különösen elviselhetetlen a menekültek nyomora. Ama menekülteké, kiket a régi Magyarország területéről üldöztek el a románok, szerbek és csehek. Budapest különböző pályaudvarainak rakodó vágányain végtelen sorban állnak a főleg rossz állapotban levő vagonok, melyekben több ezer menekült család gyermekekkel és megmentett ingóságokkal talál menedéket. […] Két évvel a háború befejezése után kérdezzük, hogy mi lehet az ilyen nagy nyomornak az oka? A magyarázat a békeszerződésben rejlik. Nem a háború ásta alá Magyarországot, hanem a béke, amelyet ráerőszakoltak.”

Fery Oszkár
Fotó: Wikipédia

Kezdeményezik, hogy Fery Oszkárról, a vörös kommün utolsó napjaiban államellenes összeesküvéssel alaptalanul vádolt, a Lenin-fiúk által több napon át bestiális kegyetlenséggel kínzott, majd 1919 július 21-én kivégzett csendőr altábornagyról utcát nevezzenek el Budán. Az Ujság „Fery Oszkár-utcza” című 12-i vezércikkében helyesli a Magyar Országos Véderő Egylet indítványát. „Másfél évvel a mártír hős halála után nem szabad elfelejteni a mártíromságot, a hősiességet. A bolsevisták megtaksálták Fery Oszkárt, mikor áldozatul szemelték ki. Az újonnan berendezkedett nemzeti Magyarország nem alkalmazhat kisebb mértéket. Ha Fery Oszkár a bolsevistáknak olyan nagy volt, hogy halált mértek rá, kell legalább olyan nagynak lennie minekünk, hogy egy házsorhosszat forgalomban tartsuk a nevét.” Végül később az év folyamán mártíriuma helyszínének, a tanítőképző főiskola pincéjének utcáját, az akkori Mozdony – ma Kiss János altábornagy – utcát keresztelték el Fery Oszkár utcának.

Tavaszias idő köszönt az országra január első napjaiban, ami valószínűsíti, hogy a klímaváltozás már száz évvel ezelőtt megkezdődött. A Magyarország 14-én külön cikket szentel a jelenségnek „Rügyeznek a fák” címmel. „A rettegve várt tél, amely már októberben kemény faggyal köszöntött be Budapesten, s váratlan gyorsasággal magával hozta a széngondokat és hideg szobákat, karácsonytájt hirtelen megenyhült, s azóta egyre langyosodó tavaszi szeleket és esőket szór a magyar városokra. A városi lakosság megkönnyebbülten lélegzik fel, falun azonban nagy a riadalom: a váratlanul enyhe időjárás életre keltette a fákat és az egész növényvilágot. […] a mostani rendellenes időjárás folytán a gyümölcsfák rügyezni kezdenek, s később, a hidegebb idő beálltával elfagynak.” A lapnak a Faluszövetség igazgatója úgy nyilatkozik: „Ilyen enyhe január még nem volt. A gyümölcsfák március elejei állapotban vannak, s tekintve, hogy ezek a januárban képződő rügyek oly finomak, hogy két-három fokos hideg megölheti őket, alapos az aggodalom, hogy egy hirtelenül beálló fagy óriási károkat okozhat idei gyümölcstermésünkben. […] A M. Kir. Növényélettani Állomás megerősítette – érdeklődésünkre – a híreket. – Tavaly is – tették hozzá – ilyen volt az időjárás, azonban az utófagyok elmaradtak, s így remélnünk kell, hogy az idén sem fog beköszönteni egy hirtelen fagy.”