Pengeélen táncol az unió

A két déli államon múlhat az európai adósságválság kimenetele. Itáliát „sírós” reformok, míg az ibériai államot brutális munkanélküliség jellemzi.

Károly Gábor
2012. 03. 22. 20:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elszabadult a spanyol hiány

Februárban a spanyol kormány sokkolta a piacokat, ugyanis bejelentette, hogy nem tudta tartani a tavalyi deficitcélját. Később az is kiderült, hogy az idén is komoly nehézségekkel áll szemben. „Rövid idő alatt az egész spanyol helyzet sokat romlott. Úgy tekintünk Spanyolországra, mint a következő stresszhelyzetre, a következő gyengeségre” – mondta Peter Allwright, az RWC Partners szakértője.

Ha a befektetők továbbra is azon lesznek, hogy megszabaduljanak a spanyol államkötvényektől, akkor ez a „fertőzés” sokkal ártalmasabb lehet az euróövezetre, mint a görög vagy portugál helyzet volt – ugyanis utóbbi gazdaságok sokkal kisebbek a spanyolnál. Allwright szerint emiatt az olasz hozamok is „tesztelhetik” a tavaly év végi rekordszinteket.


Az EU ezért ment bele

A spanyol munkanélküliség soha nem látott méreteket öltött – közel 23 százalék a munkanélküliségi ráta –, míg a bankszektorban a rossz hitelek aránya 1994 óta jelenleg a legmagasabb. Ezek a problémák még mélyebb recesszióba tolhatják az ibériai államot. Többek között emiatt ment bele az EU, hogy a spanyol kormány megnövelhesse az idei hiánycélt. „Ha az unió túl sok engedményt ad, elveszíti hitelességét, ha túl szigorú, akkor megáll a spanyol növekedés. Egyiket sem akarja az EU, ezért mérlegelnek Spanyolország esetében” – mondta Viola Stork, a Helaba Landesbank Hessen-Thüringen elemzője.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.