Az Európai Központi Bank (EKB) a december közepén végrehajtott hároméves refinanszírozási műveletét követően ismét megnyitotta a pénzcsapot: ezúttal 529,53 milliárd eurót vettek fel a kereskedelmi bankok. A hároméves futamidejű likviditásbővítés keretében a pénzintézetek egyszázalékos kamatért juthattak forráshoz.
Az unió jegybankjaként működő frankfurti intézmény a bankszektorba juttatott „olcsó pénztől” azt várja, hogy azzal csökkenti a nyomást az eurózónán, valamint enyhíti az európai adósságválság hatásait. Az EKB – decemberi tenderével együtt – már több mint ezermilliárd eurót pumpált az unió bankrendszerébe.
A mostani aukciót jelentős érdeklődés fogadta: mintegy 800 bank élt a lehetőséggel, hiszen rendkívül olcsón növelhették így likviditásukat. Az EKB egyelőre nem hozta nyilvánosságra, hogy mely bankok mennyit vettek fel, de a BBC szerint például a brit HSBC mintegy 350 millió fonthoz – 415 millió euróhoz – jutott hozzá, míg a Lloyds Banking Group 11,4 milliárd fontot – 13,5 milliárd eurót – vett fel.
Az EKB céljai közt a bankok likviditásjavításán túl az is szerepel, hogy az olcsó pénzből a kereskedelmi pénzintézetek az uniós országok államadósságaiból is vásároljanak. Olasz és spanyol bankok jeleskedtek is ebben az EKB hétfői közleménye alapján.
A piacok üdvözölték az újabb tendert, ugyanakkor a devizapiac már korábban beárazta a szerdai aukciót, így az euró árfolyama jelentősen nem mozdult el egyik irányba sem a fontosabb devizákkal szemben. A banki papírok jelentős erősödéssel reagáltak a tőzsdéken. Németországban a Commerzbank 3,6 százalékkal, míg a Deutsche Bank részvényei 1,7 százalékkal erősödtek szerda délutánra. A francia Credit Agricole és a Societe Generale papírjai 4,5 és 2,3 százalékkal, míg a brit Barclays és HSBC részvényei 1,7 és 0,6 százalékkal erősödtek.
Elemzők úgy látják, hogy a bankszektorba juttatott pénz mennyisége, valamint az érdeklődő bankok száma a várakozásoknak megfelelően alakult. Az UniCredit banki elemzője szerint az olasz és spanyol papírok mellett a részvénypiacok is profitálhatnak az EKB tenderéből. „Ez igen jelentősen növelni fogja a likviditást, mely végeredményben pozitív, különösen a kockázati ügyletek számára” – mondta Luca Cazzulani.