Brit cége buktatta le, az ukrán aranykonvoj tiszás ügyvédje is előkerült
Maróti Tamás beazonosításában a férfi brit háttere is segített a lapnak. 2019-ben ugyanis éppen az Egyesült Királyságban hozott létre egy céget, a Stohastik Ltd.-t, amelynek alapító dokumentumában Maróti lakcímeként a Carl Lutz rakpart 29. szerepelt. Ez a cím a Google-utcakeresőn szereplő fotó alapján pedig nem más, mint egy dunai állóhajó.
Márpedig a Direkt36 keddi cikkéből kiderült, hogy az egyik gyanúsítottnál tartott házkutatásra éppen egy budapesti hajón került sor.
A Direkt36 újságírói, Wirth Zsuzsanna és Pethő András a kritikák ellenére kitartottak cikkük állításai mellett, és azt állították, hogy az AH főigazgatójának levele nem adott érdemi választ. A rendelkezésre álló információk alapján azonban felmerült, hogy nem egy összeesküvést tártak fel, hanem egy kémelhárítási akcióba ütközhettek. A két szerző később a Telexen videóinterjút közölt Szabó Bencével, aki feltehetően a cikkük egyik fő forrása volt. A Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozóját időközben hivatali visszaélés gyanújával hallgatták ki. Szabó az interjúban megismételte a Direkt36 narratíváját, és egy konspiratív életmódot írt le az általa Buddhaként emlegetett Marótiról. Azt mondta róla, hogy egy irodahajóra költözött, minden eszköze titkosított volt, és próbált láthatatlan maradni.




















