A kukorica és napraforgó is megsínylette az aszályt

A talaj-előkészítő munkákkal jelentős mértékben lemaradtak Bács-Kiskun megyében, ahol a kukorica- és napraforgótermésben is komoly károkat okozott az aszály.

WA
2012. 10. 12. 18:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pogonyi Tibor elmondta: a gazdák lényegében befejezték a megyében 75 ezer hektáron termelt kukorica és 43 ezer hektárt elfoglaló napraforgó betakarítását. A kukorica hektáronként 2,9, míg a napraforgó 1,8 tonnás termésátlagot adott, ez mindkét növény esetében nagyjából az előző évi hozamok felének felel meg.

A földművelésügyi igazgató kiemelte: a gyenge termés oka egyértelműen az aszály, amely Bács-Kiskun megyében rendkívül súlyos terméskiesést idézett elő. A hozammutatók a 2012-es csapadékmennyiséggel is párhuzamba állíthatók, hiszen az idén eddig területi átlagban mindössze 265 milliméternyi eső, illetve hó hullott az Alföldnek ezen a részén, amely ugyancsak fele a megszokottnak – tette hozzá az igazgató.

Rosszkor jött az eső

Jelezte: az elmúlt időszakban esett eső már nem minden szempontból érkezett jókor. A még talpon álló napraforgó nedvességtartalmát ugyanis jelentősen megemelte, hátráltatva ezzel a betakarítást, és rontotta a minőséget is.

Az eső a talaj felső 10 centiméteres rétegét beáztatva viszont segítette az őszi talaj-előkészítő munkákat, amelyek időarányosan így is vontatottan haladnak. A 189 ezer hektáron tervezett magágy-előkészítésből eddig szűk százezer hektárnyit sikerült befejezniük a termelőknek, míg a 156 ezer hektáros tervezett mélyszántásból máig mintegy 23 ezer hektárnyival végeztek.

Pogonyi Tibor szólt arról is, hogy a földeken hátralévő feladatok mellett több olyan adminisztrációs teendője is akad a gazdálkodóknak, amelyek határideje az ősz folyamán, illetve az év végéig lejár.

Legalább ötezer termelőt érint

Ezek között említette a kárenyhítésre bejelentkezetteket – így Bácsban több mint ötezer termelőt – érintő hozamérték-csökkenés kiszámítását, amely az Agrár-környezetgazdálkodási Programban (AKG) részt vevők számára kötelezően előírt gazdálkodási napló elektronikus benyújtásához hasonlóan november 30-ig esedékes.

A nitrátérzékeny területet művelők pedig ez év utolsó napjáig készíthetik el bevallásukat – hívta fel a figyelmet a szakember. Egyúttal hangsúlyozta: a zökkenőmentes ügyintézés, illetve a földművelésügyi igazgatóság és a megyében dolgozó 41 falugazdász munkájának ütemezhetősége érdekében arra kérik a termelőket, ne hagyják az utolsó pillanatra az említett adminisztrációs kötelezettségek teljesítését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.