Ujhelyi János elmondta, hogy az egyedi festéssel ellátott, 1954-ben gyártott járművek több mint harminc éve – Almabor (Ebbelwei) Expressz néven – városnéző villamosként közlekednek Frankfurtban. A járműpark részben felújításra szorul, egy motorkocsi és egy úgynevezett mellékkocsi rekonstrukciójáról már aláírta a megállapodást a Bombardier és a Montaplan ügyvezető igazgatója – tette hozzá a dunakeszi cég munkatársa.
Tájékoztatása szerint a novemberben érkező két kocsin el kell végezni egyebek mellett a járműszekrény javítását és fényezését, padlócserét, a fából készült belső berendezés, az ajtók és ablakok felújítását. A járművek újrakábelezése, a világítás átalakítása 24 voltosra és a forgóvázak rendbetétele is a magyar szakemberekre vár. A munkával körülbelül három hónap alatt végeznek, sikeres teljesítés esetén további hét frankfurti villamos rekonstrukciójáról születhet egyezség – hangsúlyozta Ujhelyi János.
A több mint ötszáz embert foglalkoztató Bombardier MÁV Kft. személyszállító vasúti járművek és részegységek gyártási, javítási, átépítési és modernizálási, illetve karbantartási, tesztelési és mérnöki munkáit végzi magyarországi és nemzetközi (például svájci, olasz, belga, német, cseh és osztrák) piacra. A cég tavalyi árbevétele 8,7 milliárd forint volt.