A lap szombati számában megjelent interjúban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára kijelentette: „a nemzetközi árak emelkedése folytán áremelési nyomást érzékelünk, ugyanakkor a kormány továbbra is határozottan elkötelezett a rezsiköltségek kordában tartása mellett”. Szavai szerint kidolgozás alatt áll egy elképzelés, amelynek alapján az átlagos gázfelhasználás több mint két és félszeresénél, vagyis évi 3000 köbméternél húznának egy határt, amely felett a lakossági és az egyéb egyetemes szolgáltatásba tartozó ügyfelek számára nőne a tarifa.
Elmondta, hogy a nagycsaládosok gázárkedvezménye megmarad, igénylési feltételeiket tovább könnyítették. Vizsgálják azt a lehetőséget, hogy a 800-1000 köbméter alatti fogyasztásúak számára csökkentsék a tarifákat. A csökkentés forrása a nagyfogyasztásúaktól befolyó többlet – tette hozzá. Jelezte: ha a rendszer beválik, hasonló felosztást működtethetnek a villamos energia kapcsán is.