Véget ért a charterszezon Debrecenben

Véget ért az idei charterszezon Debrecenben; az utolsó repülőgép, a Moskovia Airlines járata, a fedélzetén 148 utassal szombaton indult el Moszkvába.

WL
2012. 10. 13. 12:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sápi Tamás hozzátette: tavalyhoz képest az idén 40 százalékkal, 13 ezerről 18 ezerre nőtt a debreceni repülőtéren a chartergépek utasforgalma. Míg 2011-ben 4 légitársaság 52 járata fordult meg a légikikötőben, addig 2012-ben áprilistól októberig 7 légitársaság 77 járata szállította a utasokat.

Az igazgató elmondta azt is, hogy a menetrendszerű járatok utasaival együtt az utasok száma várhatóan eléri az ötvenezret a debreceni repülőtéren. Jövőre – elsősorban a menetrendszerű járatok számának növekedése miatt – már meghaladhatja a 150 ezret az utasok száma – fűzte hozzá.

A német Germania légitársaság Berlin, Drezda, Lipcse és Erfurt érintésével kéthetente közlekedő járata nyitotta az idei charterszezont április 12-én. A gépeken szeptember 27-éig 12 turnusban csaknem 1200 német turista érkezett pihenni Hajdúszoboszlóra – ismertette Sápi Tamás. Hozzátette: szintén a fürdőváros vendégei töltötték meg augusztus 9. és október 13. között az orosz Tatarstan és a Moskovia Airlines Moszkva és Debrecen között közlekedő járatát, amelyen 6 turnusban 705-en utaztak. A gépek átlagos kihasználtsága mintegy 80 százalékos volt.

Idén is népszerűek voltak a már hagyományosnak mondható, Debrecenből elérhető nyaralóhelyek. A nyári csúcsidőszakban hetente 5 gép vitte a pihenni vágyókat Bulgáriába (2000 utas), Egyiptomba (1500 utas), Tunéziába (1300 utas) és Törökországba (2500 utas).

November 15-én indul a téli szezon: két hét múlva megérkezik a repülőgépek jégtelenítését biztosító speciális berendezés, és felkészültek a 100 ezer négyzetméter betonfelület síkosságmentesítésére, valamint a hóeltakarításra is – válaszolta az igazgató az MTI érdeklődésére.

Sápi Tamás elmondta azt is, hogy jövő tavasztól a jelenlegi három nap helyett már a hét öt napján közlekedik menetrendszerű járat Debrecen és London-Luton között. A Wizz Air légitársaság idén decemberben pedig elindítja menetrendszerű járatait Debrecen és Milánó, valamint Debrecen és Eindhoven között.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.