A GDP-cél meglehet, a külkereskedelmi nem

A GDP-növekedést illetően kitűzött célokat teljesíti Kína az idén, elmarad ugyanakkor az előirányzottól a kínai külkereskedelem növekedése.

NT
2012. 11. 29. 22:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kínai gazdaság 2012-es növekedése biztosan eléri, sőt akár meg is haladhatja az éves célként korábban kitűzött 7,5 százalékot – idézi a minisztert a Cajcsing gazdasági újság. Csen emlékeztetett: az első három negyedév átlagosan 7,7 százalékos növekedést hozott, az év utolsó három hónapjára pedig általában a korábbiaknál is jobb eredmények jellemzők.

Korábban az ország központi gazdasági agytrösztje, a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) makrogazdasági kutatóintézete úgy becsülte, hogy a negyedik negyedévben 7,7-7,8 százalékos bővülés várható.

A külkereskedelem éves növekedése ugyanakkor elmaradhat az előirányzottól – mondta Csen. A minisztérium áprilisban éves célként 2011-hez képest az export és import dollárban meghatározott értékének 10-10 százalékos növekedését tűzte ki célul.

A világgazdasági bizonytalanságok és a nyugati exportpiacok gyenge kereslete miatt ugyanakkor ennek tarthatósága az elmúlt hónapokban többször megkérdőjeleződött. Az év első tíz hónapjában a külkereskedelem átlagosan 6,3 százalékkal bővült – az export növekedése 7,8, az import növekedése 4,6 százalékot tett ki.

A kereskedelmi miniszter a jövőt illetően úgy fogalmazott, hogy 2013-ban javulásra számítanak, elsősorban a jövő év második fele hozhat jobb eredményeket. A miniszter szerint a nehézségek ellenére optimizmusra ad okot, hogy a külkereskedelem szerkezete átalakulóban van: emelkedett a nagyobb hozzáadott értéket képviselő termékek részesedése a kivitelben, nőtt az export az ország nyugati és középső részeiből, valamint erősödött a feltörekvő piacok szerepe a külkereskedelemben.

Csen szerint a világkereskedelem idén – az elmúlt 15 év évi 6 százalékos átlagához képest – csupán mintegy 2,5 százalékkal növekedhet, és Kína abban való részesedése továbbra is stabil.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.