Megszavazta a Bundestag a görög mentőprogram folytatását

Németországban a törvényhozás alsóháza nagy többséggel megszavazta a második görög mentőprogram kiterjesztéséről szóló kormányzati javaslatot.

WL
2012. 11. 30. 13:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mentőprogram folytatása a görög válságkezelés során először érezhető terhet jelent a német adófizetőknek. A 620 tagú Bundestagban azonban csaknem ötszáz képviselő megszavazta az előterjesztést.

A pénzügy-minisztérium számításai szerint 730 millió eurós lyukat üt a jövő évi költségvetésben a mentőprogram folytatásáról szóló megállapodás, amely szerint a hitelkamatok csökkentéséből, a törlesztési futamidő meghosszabbításából és további elemekből újabb, ezúttal 44 milliárd eurós csomagot állítanak össze Görögországnak.


Vásárláshoz kötött feltételek

A Nemzetközi Valutaalap addig nem járul hozzá Görögország következő hitelrészletének átutalásához, amíg az ország nem zárja le önkéntes kötvény-visszavásárlási programját – jelentette ki csütörtöki washingtoni sajtótájékoztatóján Gerry Rice, az IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója.

Az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsa, a Eurogroup és a Nemzetközi Valutaalap a hét elején állapodott meg a görög segélycsomag fenntartható törlesztését lehetővé tévő új feltételekben és ennek keretében egy magánbefektetői kötvény-visszavásárlási program december közepére tervezett lebonyolításában. Gerry Rice akkor leszögezte: az IMF vezérigazgatója csak azután fogja javasolni az igazgatóságnak a következő hitelrészlet folyósítását, miután Görögország visszavásárolta kötvényeit. A nemzetközi hitel újabb szeletét, összesen 44 milliárd eurónyi segítséget Athén várhatóan már a jövő hónapban és januárban megkapja. Benne lesz az a 31 milliárd euró is, amelynek felszabadítására tavasz vége óta vár az ország.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.