Tájékoztatásuk szerint a jelentés a Körös–Maros (Békés megye), a Hortobágyi (Hajdú-Bihar megye), a Duna–Ipoly (Pest megye), valamint az Őrségi (Vas megye) nemzeti parkok igazgatóságainak tevékenységéről készült.
Az ÁSZ megállapította, hogy az igazgatóságok vagyonkezelésében lévő vagyon értéke 2007-ről 2011-re 21,1 százalékkal (58 milliárd 310,2 millió forintra), a vagyonkezelt terület kiterjedése 289 354,6 hektárra (6,5 százalékkal) nőtt. Ezen belül a saját használatban hasznosított területek aránya 41,5 százalékról 46,2 százalékra emelkedett.
Az előbbi – a vizsgált – időszakban az igazgatóságok által haszonbérbe adott területeken az egy hektárra jutó bérleti díj 9173,5 forintra (85,6 százalékkal) nőtt. Ezáltal a használatba adott területek hasznosítása hatékonyabbá vált, azonban a bérleti díjak értéke az egy hektárra jutó területalapú támogatások éves értékéhez képest alacsony volt (2011-ben is csak 20,7 százalék).
Az igazgatóságok működési kiadásai – a kiadáscsökkentő intézkedések hatására – 2011-re 10,8 százalékkal csökkentek. Így az egy hektárra jutó működési kiadás 2011-ben évi 61 ezer forint volt.
A védett madarak egyedszámcsökkenésének elkerülése érdekében – a vizsgált öt évben – 1118 kilométer szabadvezeték szigetelését, 85,9 kilométer légvezeték földkábelre cserélését végezték el az igazgatóságok.
Az ÁSZ – a javaslatai között – a vidékfejlesztési miniszternek azt javasolta, hogy határozza meg az igazgatóságok konkrét feladatait a természetvédelmi célok teljesítésére, a velük szemben támasztott követelményeket és ennek ismeretében alakítsa ki költségvetési keretszámaikat. A jelentéseket az ÁSZ csütörtökön hozza nyilvánosságra.