Ketyeg az óra: 8 nap maradt az árfolyamrögzítésre

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Véghajrájába érkezett az árfolyamrögzítés igénylésének lehetősége. Év végéig összesen már csak nyolc napjuk van azoknak, akik könnyítenének hiteltörlesztési feltételeiken.

PR
2012. 12. 14. 12:35

A Lakásfókusz lakossági ingatlanpiaci blog nemrégiben közölt felmérése felhívja a figyelmet: az árfolyamgát a felügyelet és a pénzintézetek ajánlása szerint nemcsak azok számára lehet előnyös, akik fizetési nehézségekkel küzdenek, hanem gyakorlatilag minden devizahiteles számára, hiszen a törlesztőrészlet csökkenésével felszabaduló összeg befektetésével tovább mérsékelhetik a terheiket.

Több százezer forint megfizetése alól mentesülnek

A Lakásfókusz szakértője felhívta a figyelmet arra is, hogy mind több ember van tisztában azzal, hogy a csatlakozók több százezer forint kamat megfizetése alól mentesülhetnek, illetve hogy az árfolyamgát mechanizmusa megvéd attól is, hogy a rögzítési időszak után túl nagy teher háruljon az adósokra. Az is mindinkább köztudott, hogy drasztikus árfolyammozgás esetében bizonyos szint felett az állam és a bankok állják az árfolyam-különbözetet. „Ezeknek a tényezőknek a megismerése a tapasztalataink szerint sokak számára egy csapásra vonzóvá teszi a rendszert” – tette hozzá a szakértő.

Ismert, az Országgyűlés március 19-én fogadta el az árfolyamrögzítés új szabályait: eszerint a kedvezményt azok kérhetik, akik legfeljebb 20 millió forint kölcsönt igényeltek. A devizahitelesek öt évig, de legfeljebb 2017. június 30-áig élhetnének a rögzített árfolyammal, szándékukat pedig 2012 végéig jelezhetik bankjuknál. A törvénymódosítást 319 képviselő szavazta meg, 9-en tartózkodtak: köztük nyolc Demokratikus Koalícióhoz tartozó politikus, illetve a szocialista Veres János. Az NGM szerint az érintettek 90 százalékán segít a törvény.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.