Tavaszra fejezik be a 1,5 milliárdos beruházást

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Tavaszra elkészül az E.ON Földgáz Storage Zrt. pusztaedericsi föld alatti gáztárolója kitároló rendszerének 1,5 milliárdos felújítása.

LM
2013. 01. 13. 7:57

A tárolók stratégiai szerepének biztosítása érdekében az EFS figyelmet fordít az élettartam-növelő felújítások mellett az üzembiztonság szintjének emelésére, a környezetvédelmi jellegű fejlesztésekre és a költséghatékony üzemeltetés biztosítására is, ezekre a feladatokra a cég az utóbbi két évben 3 milliárd forintot fordított, és ilyen nagyságrendben költ idén is. A pusztaedericsihez hasonló mértékű felújítás a többi tárolónál egyelőre nem időszerű, legutóbb 2008 és 2010 között végeztek Zsanán fejlesztést 40 milliárd forint értékben, amely kapacitásbővítéssel is járt.

Az E.ON Földgáz Storage a legutóbbi, 2011-ről rendelkezésre álló adatok szerint 43 milliárd forint nettó árbevételt ért el, 24 milliárd forintos üzemi eredmény és 15,7 milliárd forint adózás előtti eredmény mellett. A cég saját tőkéje 71 milliárd forint. Négy tárolójának telephelyén és budapesti központjában 180 embert foglalkoztat.

Mint ismert, a tervek szerint a cég hamarosan állami tulajdonba kerül, Orbán Viktor miniszterelnök és Johannes Teyssen, az E.ON elnök–vezérigazgatója november 31-én írt alá szándéknyilatkozatot a tranzakcióról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.